Átalakítás

2 órája

Kertvárosi övezetek eltűnését szorgalmazza Várad általános városrendezési terve

Forrás: oradea.ro

Pap István

Egy olyan furcsaság derült ki Nagyvárad stratégiai fontosságú urbanisztikai dokumentumáról, az Általános Városrendezési Tervről (PUG), amelyet mindeddig senki nem hangoztatott, és egyetlen illetékes sem hívta fel rá korábban a figyelmet, noha a PUG már nyolc éve érvényben van. Ráadásul most is csak véletlenül került szóba a nagyváradi főépítészi igazgatóság tavalyi évi tevékenységét ismertető sajtótájékoztatón, amikor az egyik újságíró megkérdezte, hogy a Muntele Găina és a Stefan Zweig utcák sarkán, tehát magánházak között miért épült fel egy ötemeletes tömbház. Válaszában Radu Fortiș, Nagyvárad főépítésze elmagyarázta, hogy a PUG előírásai szerint az az egész övezet vegyes besorolású városi terület, és az ilyen minősítésű övezetekben nem szabad magánházakat építeni, hanem csakis többlakásos épületeket, amelyeknek a földszintjén különböző szolgáltatások, kereskedelmi tevékenységek stb. zajlanak. Radu Fortiș hozzátette, hogy a PUG szerint vegyes besorolású övezetekben a magánház-tulajdonosok karbantarthatják ingatlanaikat, de bővíteni már nem szabad azokat, illetve nem lehet új magánházakat építeni ezekbe az övezetekbe. Ugyanilyen vegyes besorolású övezet a Mester (Meșteșugarilor) utca környéke is – tette hozzá Fortiș, aki elárulta, hogy hosszú távon ezek a kertvárosi jellegű övezetek teljesen át fognak alakulni. „Lehet magánházban lakni ezekben a zónákban, de annak kockázatával, hogy a közelben nagyobb épületek fognak megjelenni” – fogalmazott a főépítész. 

Arra a kérdésünkre, hogy nem kellene inkább megóvni a városnak ezeket a kertvárosi jellegű övezeteit, Radu Fortiș csupán annyit mondott, hogy ezt írja elő a PUG. Ennek kapcsán a sajtótájékoztatón részt vevő Teofil Filimon, Nagyvárad alpolgármestere hozzátette, hogy hamarosan új PUG készül – a jelenlegi 2026-ig érvényes –, melynek tervezetét közvitára fogják bocsátani, a polgárok elmondhatják majd véleményüket, és felvethetik majd akár ezt a gondolatot is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában