2020.09.23. 19:36
A nép ellensége: vendégjáték Nagyváradon
Fotó: Bereczky Sandor
Csaknem hat hónapnyi kényszerszünet után, szeptember 20-ától ismét szervez beltéri előadásokat a Szigligeti Színház. Az újranyitást meghívott előadásokkal, új bemutatókkal, illetve az előző évadból elmaradt bérletes előadások pótlásának megkezdésével ünnepli a nagyváradi teátrum – teszi mindezt egy rendhagyó HolnapUtán Fesztivál keretében. Az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendő színházi seregszemle 2020-as, újratervezett kiadásának jelmondata: Szabad a színház!
Szeptember 24-én, csütörtökön 19 órától, a Szigligeti Színház nagytermében kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vendégjátékára is. A nép ellensége című Ibsen-előadás kiindulópontja egy rendőrségi hír, ebből írta meg Ibsen a polipként mindent megfojtó korrupció drámáját. Egy norvég kisváros legfőbb bevételi forrása és egyben sokak megélhetésének záloga a helyi gyógyvíz. A polgármester testvére, Dr. Stockmann azonban felfedezi, hogy a gyógyulni vágyókat súlyos fertőzésveszély fenyegeti, a gyógyforrások vize mérgezett. Az ember vagy a pénz? Egy közösség megfosztása a fellendülés lehetőségétől vagy a fellendülésért cserébe szabad utat adni mások mérgezésének? A hatalom torzulásával szembeszegülő doktor készen áll a társadalmi tettre. Családjával az oldalán elindul a mindent megváltó csoda valóra váltására. Ibsen társadalmi drámájában egyéni érdek és társadalmi felelősség feszül egymásnak, szembeállítva az egyént a megélhetését féltő közösséggel és annak hangadóival.
A különleges, közönséget is játékba hívó előadásra jegyek a színház jegypénztárában, valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. A színház jegyirodája kedden és csütörtökön 10–19 között, szerdán és pénteken 13–19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt tart nyitva (hétfőn zárva). A járványügyi intézkedések értelmében, a színház jegypénztára 15 perccel az előadás megkezdése előtt bezár. A színházlátogatásra vonatkozó járványügyi szabályozásokról bővebben a színház honlapján, valamint Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők.