Bihar megyei sportutazás Makai Zoltánnal

Farkas Á. Zoltán

Makai Zoltán sporttevékenységének kezdetei tulajdonképen Székelyhídhoz kötődnek: 1946. őszén, első éves gimnazista – ami ma az ötödik osztálynak felel meg – lett a székelyhídi iskolában, ahol tornatanáruk, Gál Tibor elsőként alakította meg a Székelyhídi Gimnázium Sportkörét. A lényeg már akkor az volt, hogy a helyi fiatalok megszeressék a testedzést, a mozgást, a sportot, sőt, megtanította a gyerekeket kosárlabdázni és vívni is. Kialakult egy törzsgárda a legjobb tornászokból, amelynek tagja Dombi Sándor, Mányi Barna, Szabó József, Magyari István és Fényes József volt. A sportot kedvelők „csapata” sem maradhatott le, úgy mint, Vadkerti István, Miskolczi Lajos, Sóki Béla, Miskolczi Ferenc, Erdei László, Lakatos Tibor, Holczer József vagy Makai Zoltán. Utóbbi sportember így emlékezik a régmúltra: „a tornacipőnk csuhából vagy gyékényből készült, a lényeg az volt hogy legyen. Tibi bácsi a ’40-s években orvostanhallgató volt a Debreceni Egyetemen, onnan vitték el katonának 1944-ben. Amerikai fogságba esett, ennek köszönhetően 1946-ban már haza is került. Tanulmányait nem tudta folytatni, így került a gimnáziumba mint tornatanár. A következő években ritkán találkoztunk, sajnos, már csak a temetésén tudtam részt venni” – emlékezett első sporttanárára Makai Zoltán.

Ismerkedés az atlétikával

Makai Zoltán 1949 őszén a kettes számú Nagyváradi Magyar Fiúlíceum nyolcadikos diákja lett, ahol többek között osztálytársa volt Perjési Jenő, aki már abban az időben kiváló atlétának számított. Nem véletlen, hogy, az iskolába is futva érkezett reggel a Komendáns Réti (ma Horea utca) otthonából. „Ez volt a reggeli bemelegítő számára – emlékezik vissza a sportember. – Síkfutó és gerelyhajító volt, emellett jól is sakkozott. Jenő ismertette meg velem az atlétika szakágat és irányított el a Progresul Sportegyesülethez. Így ismerhettem meg a kiváló atlétákat, úgy mint a többszörös bajnok gerelyhajító Krupka Károlyt, Szolnai Sándort, a kalapácsvető Lechner Lórántot, a sikeres gátfutó Lasszel Margitot, a távolugró-bajnok Temesi Istvánt, Janza Kálmán dobóatlétát, Jobbágy Ilina síkfutónőt, Zanoni Géza és Kocsis Béla síkfutókat, illetve Kárándi Gyula román válogatott atlétát. Szintén ebben az időben volt szerencsém megismerni Zilahi László, kiváló labdarúgót is, mivel az öltözőnk közös volt a futballistákéval. Nem dicsekvésként jegyzem meg, de Lasszel Margit nem egy alkalommal kért fel közös futógyakorlatokra, mivel gyorsaságunk közeli szinten volt” – emlékezett az atlétikai éveire Makai Zoltán.

Testedzés Temesváron

A későbbi sakkozó, Makai Temesváron, a villamossági szakon tanult egyetemi évei során, és itt sem maradtak el a rendszeres testnevelési óráik, amelyeket Eilhárt Károly tanár, egykori kiváló atléta tartott. Róla azt kell tudni, hogy 1938-ban rúdugrásban részt vett Párizsban az Európa-bajnokságon. A tornaórákat tavasszal és ősszel a Politehnica sportpályáján, míg télen az egyetem tornatermében tartották, ahol rendszeresen kosárlabdáztak is. „A kosárlabda igen népszerű volt körünkben, mégis, Toma Tibor kollégám csábításának engedve, elkezdtem evezni – emlékezett egyetemista éveire Makai Zoltán. – Ő rendszeresen evezett a Vasutas Egyesületnél egy kormányos négyesben, viszont csak hárman voltak, így be(ép)ültem negyedik tagként a hajóba. Mintegy két éven át eveztem velük, jó időben a Begán, rossz időben és télen egy fedett edzőhelységben készültünk. A trénerünk, aki a kormányos szerepét töltötte be, nem a nevünkön, hanem a helyszámunkon szólított meg és adott utasítást vagy szidott meg. Mégis, emlékezetes évek voltak…”

Az „igazi” menza

„Okvetlenül mesélnem kell a műegyetem menzájáról és annak sporttörténeti részéről, ugyanis a menza emeletén, a személyzet lakószobáin kívül működött egy férfifodrászat. Az idős borbély egy sporttörténeti részt alakított ki, ahova kiragasztotta a Politehnica híres sportolóinak, elsősorban futballistáinak a fényképét, ezért (is) a fodrászat valóságos klubja lett a sportszerető diákoknak. Itt fedeztem fel a labdarúgó, Ion Vasile fényképét, aki a Polinál kezdte pályafutását, az egyetem elvégzése után aztán Nagyváradi Villanytelepre került és az ICO-nál folytatta futball-pályafutását, így tagja volt az 1949-ben országos bajnokságot nyert nagyváradi csapatnak” – peregtek le az emlékek a Makai „filmszalagon”.

Újra otthon

Egyébként Makai Zoltán 1958 őszén, az egyetemi tanulmányok befejezése után kezdte el rendszeres sporttevékenységét. Elmondása szerint két cél vezette a sport felé: egyrészt ledolgozni a súlyfölösleget, másrészt az atlétika iránti vonzalma. Édesapja tanácsára a sportiskola két akkori tanárát, Kiss Irmát és férjét, Kiss Lászlót kereste meg, akik nagy szeretettel fogadták: nem telt el alig másfél év, és kiderült, hogy kalapácsvetésben országos, sőt nemzetközi eredmények elérésére is képes. Erre az időkre így emlékszik a sportoló: „az edzések fő eleme volt a téli időszakban vasárnapokként a püspökfürdői kirándulás, futás majd egy jó fürdés a meleg vízben. Sajnos ezekben az években megszakadt a kapcsolatom a kiváló sportemberrel Lechner Lóránddal, azaz Lóri bácsival a, kalapácsvetés kiváló szakértőjével”.

Makai Zoltán, Lóri bácsi tanácsára egy edzésnaplót kezdett el írni, ami végig kísérte nem csak a sportéletét, hanem eddigi munkásságát is. Ezt azonban a helyhiány miatt nem tudjuk közölni, csupán az előszavából idézünk: „a szorgalom néha csodákat művel. Nálunk nem csodákra van szükség, hanem eredményekre, amely az eddigi szorgalom mellett meglesz! Sportban régen tanult recept a következő: 30 % tehetség + 70 % szorgalom és megvan az értékes sportoló. Tehát tovább Zoltán, úgy mint eddig és az eredmény nem fog késlekedni!”

Másfajta „edzésnem”

Makai Zoltán 1965 nyarán fejezte be atlétikai pályafutását, és elmondása szerint nem sokkal később, pontosabban november 14-én érte el a legjobb eredményét, amikor is megnősült…

„Másik” kedvenc sportágát sem hanyagolta el, mondván: „nagyon szép időszak volt, sok tehetséges fiatal sportoló nőtt fel mellettünk, említhetném itt csapattársaimat, Flóra Pált, Szász Györgyöt, Radu Popoviciot és Vasile Popot, akik húzóerők voltak a fiatalabbak számára. A klubunkban több országos szintű élsportoló szerepelt, úgy mint Ioan Bog dobóatléta, Nicolae Macovei gerelyhajító, Vasile Pop tízpróbás és gátfutó, Szabó Zsigmond rövid- és hosszútávfutó, Pázmány Viki futó.k. Ioan Bogról jut eszembe, hogy az érettségi után a szini pályát választotta és alkatánál fogva kedvelt színész lett. Egy alkalommal Huszti Péterrel is szerepelt egy filmben (Utazás Jakabbal, 1972), és nagy sikert aratott. Sajnos, túlhajszolta magát és egy előadáson a Bulandra színház színpadán összeesett és meghalt…”

Manoliuval egy „csárdában”

Évtizedekkel korábban Nagyváradon rendezték meg a Románia–Lengyelország női atlétikai viadalt, Makai Zoltán ekkor ismerte meg Lia Manoliut, aki az 1968-as Mexikói Olimpián, 36 évesen diszkoszvetésben olimpiai bajnok lett. A találkozást egy fénykép is megörökítette, amelyen Lia Manoliu, Ioan Bog, Sabanov Nerone, Janza Kálmán, Makai Zoltán és Szabó Ildikó is meg van örökítve. „Lia Manoliu példaképe volt a kitartásnak és a szorgalomnak, nem véletlen, hogy Bukarestben stadiont neveztek el róla” – mondta Makai, aki nem rejtette véka alá, hogy édesapja révén – aki székelyhídi körorvosi ténykedése után Váradon sportorvosként tevékenykedett – továbbra is szoros kapcsolata volt Nagyvárad sportéletével. Fentiekre eképpen emlékezik: „a háború utáni első években Bihar megye egyetlen sportorvosa Ádámszki doktor volt, aki fiatal éveiben kiváló sportoló volt. Édesapámmal ketten látták el a bővülő sportmozgalmat. Másrészt a líceumi években több iskolatársunk lett híres sporttevékenysége révén, így ismertem meg a kosárlabdázó Mokos Lászlót, Szuhai Tibort, Bakó Attilát, Árkosi Pált, és az ökölvívó Vas Jenőt. Rendszeresen látogattam a sportrendezvényeket, így ismertem meg a kosárlabdázó Hotya Jenőt és öccsét, Nagy (Pilu) Liviut, Borzon Györgyöt, Ványa Zizit, Szálteleky Mihályt és Velciov Toma edzőket”.

Villanytelepi ismerősök

Nagy „sportmozgalom” volt a nagyváradi villanytelepen, ahol egykoron mérnökként dolgozott Makai Zoltán: „az Electrica egyesületnek nem csak színvonalas tekepályája, hanem kiváló csapat is volt. De szinte minden sportágban képviseltették magukat az Electrica dolgozói. Csehik József gyephokizott, a Szakács testvérek futballoztak, a legismertebb mégis Tőzsér József birkózó volt, aki a berlini olimpián ötödik lett súlycsoportjában. „Nálunk dolgoztak már akkor elismert labdarúgók, mint Spielman Ferenc, Melán György, Bodoki István, Vécsey Adolf vagy Kőszegi László.

Különösen jó kapcsolatban voltam Emil Blagaval és felségével, Mayer Ellával, akik elismert kosárlabdázók voltak. Sajnos egyetlen fiúk egy baleset következtében meghalt, amit sohasem tudtak kiheverni. Ellával több éven keresztül dolgoztunk együtt a Villanytelepen. Sajnos fiatalon eltávoztak körünkből…”

Öklözők és vívók

Makai Zoltán szerint a hatvanas években a labdarúgásnál is nagyobb tömegeket vonzottak az ökölvívó összecsapások, amelyeket nem egyszer a színház előtt felállított ringekben bonyolítottak le. A sportágat Bihar megyei szinten olyan nagyságok képviselték, mint Mihelffy Péter, Ghisa Illés, Zsiló Sándor, Ács Tibor, aki iskolatársa is volt interjúalanyunknak, továbbá a későbbi generációból Duka Miklós vagy Turkus István.

„Na de a vívókat sem szeretném kihagyni: Gyulafalvi György. Gazdovics Kálmán és László Miklós is nagyot alakított a páston, mindegyikük több országos díjat is nyert”.

Öcsire emlékezve

„Az 1951-52 -es tanév első napján új osztálytársat kaptunk Demjén László, azaz Öcsi személyében, aki már akkor egy elismert futballista volt. Hamar megbarátkoztunk vele, amiben sokat segített kedves modora. Öcsi a labdarúgást a háború utáni első években szerette meg, a futballpálya volt a második otthona, a Progresul ICO minden mérkőzésén jelen volt. Ifi játékosként 1949 szeptemberében bekerült az ICO első csapatába. Négy évvel később, Öcsivel együtt utaztunk Temesvárra az egyetemi felvételi vizsgára. Az állomáson a Poli vezetői fogadtak mindkettőnket és egyetemi tanárok cipelték a bőröndjeinket. Öcsi, annak dacára hogy a Poli vezetői nagyon szerették volna a csapatukban tudni, nem tudott megbarátkozni a várossal és visszatért Váradra. 1954 késő őszén a katonaköteles lett, Bukarestbe kapott behívót, de a CCA-nál siralmas körülmények között élt. Szerencséjére Sepcsi András edző elvitte Petrozsénybe játszani. Pár évi zsilvölgyi kitérő után 1958 augusztusában a Jászvásár együttesébe került, ahol biztosították számára a jogi egyetem elvégzését is. Öt évvel később hazatért Nagyváradra, ahol rövid ideig játszott a Solidaritatea csapatában, majd végleg áttelepedett Magyarországra. A következő években Öcsivel többször is találkoztam a szokásos érettségi találkozókon. 1995-ben megkeresett és segítséget kért egy sporttörténeti könyv megírásához, amely két évvel később meg is jelent magyar nyelven. Sajnos, a következő években már nem találkoz(hat)tunk, mert súlyos beteg lett és egy Balaton-parti kisváros öregotthonában ápolták. Öcsi igazi sportember volt, aki aktív pályafutása után mindent megtett a bihari és a nagyváradi sport népszerűsítése érdekében” – emlékezett Makai a kortársra.

A sportvezetőkről

A sakk terén (is) országszerte elhíresült Makai Zoltán a sportág alapjairól is szólt: „első sorban a Román Sakk Szövetség háború utáni első főtitkárára, a nagyváradi származású Hartmann Ferencre szeretnék emlékezni. Vezetése alatt az ország sakksportja gyorsan kivívta a nemzetközi elismerést. Váradiságát sohasem tagadta meg. Sokat segített minket minden téren. Engem kis Makaiként szólított. Kiváló tanácsadókkal vette körül magát. Minden évben többször is hazalátogatott és ilyenkor hasznos baráti beszélgetéseket folytattunk. Élni tudott a tisztségéből adódó lehetőségekkel és azokat mindig a köz hasznára kamatoztatta. Ami a város és megye mindenkori sportvezetőit illeti, úgy gondolom hogy hozzáértő és lelkes vezetőink voltak. Ilyennek ismertem meg Kuzmányi Károlyt, Janza Kálmánt, Rácz Sándort, Torday Sándort és Ioan Derșidant. A 70-s, 80-s években a Testnevelési és Sport Szövetség elnöke Mera Bujor volt. Többször is hangoztatta vezetési elveit, mely szerint egy jó vezető csak felkészült profi tanácsadókkal kell dolgozzon. A villanytelepen ismertem meg Hittner Istvánt, a váradi labdarúgás szürke eminenciását, aki az anyagbeszerzési osztályon dolgozott. Munkássága szervesen összekapcsolódott a nagyváradi labdarúgás háború utáni fejlődésével, és nagy szerepe volt az ICO által az 1948/49-es bajnoki cím elérésében. Kitűnő emberismerete volt, a bajnokcsapat játékosainak zömét neki sikerült Váradra csalogatni. Munkaköri feladatai révén sokat utazott az országban és így naprakészen ismerte az ország futballcsapatait és játékosait. Hittner Pista bácsi a váradi labdarúgás igen érdekes egyénisége volt, akit soha nem lehet elfelejteni…”