Focibajnokság

2020.09.23. 20:22

Párbeszédet „tartottak” a fiatalokkal a sport nyelvén

Szeptember 20-án, vasárnap focibajnokságon vettek részt a nagyváradi magyar középiskolás diáktanácsok csapatai az RMDSZ nagyváradi városi önkormányzati képviselőjelöltek kezdeményezésére. Hunyadi István, Kádár Hunor és Maior András Lajos képviselőjelöltek és barátaik kihívottai a Zöld Sasok voltak, akiknek tagjai az Eminescu Főgimnáziumból, az Ady Endre Líceumból, a Szent László Teológiai Líceumból, a Művészeti Líceumból, illetve a város egyetemeiről érkeztek.

A meccs eredményeként az első díjat az egyetemisták, a második díjat a képviselőjelöltek, a harmadikat pedig az Eminescu Főgimnázium csapata kapta. A focimérkőzésen szó esett többek között a nemrég lezárult ifjúsági konzultációról is, amelyből Hunyadi István, a fiatalok képviselőjelöltje és csapata megszerkesztették a nagyváradi fiatalok tizenkét pontját. Hunyadi István elmondta: „a válaszokból egyértelmű: a fiatalok több figyelmet kérnek, mint amit az elmúlt időszakban nyújtott számukra az önkormányzat. A szabadidős lehetőségek bővítése mellett fontos a sportoláshoz való infrastruktúra fejlesztése is. Képviselőként az a célom, hogy az ép testben ép lélek ne csak egy közmondás legyen, hanem valóság a nagyváradi fiatalok számára. Éppen ezért szükséges összefogni, és szeptember 27-én az egészséges egyensúlyra szavazni”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában