Focibajnokság

2023.08.17. 08:33

Kispályás labdarúgótornát rendeznek Érsemjénben

Illusztráció

BN-összeállítás 

Nagy érdeklődés követte az érsemjéni műfüves kispályás focibajnokság meghirdetését, melyet a szervezők a helyi falunapi programba terveztek. 10 csapat verbuválódott össze Érsemjénből és a hozzá tartozó településekről, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy csak a döntő mérkőzések kerülnek be a falunapi programba, a selejtező meccseket lejátsszák egy héttel hamarabb. Ennek kapcsán gyülekeztek az érsemjéni műfüves pályánál az elmúlt vasárnap a sportmezes fiatalok és öregfiúk, bevállalva akár a kisebb-nagyobb korbéli különbségeket is. A mérkőzések 25 perces időtartamban zajlottak. A 20 fordulós előselejtező meccseit a Debrecenből érkező Erdélyi Sándor játékvezető irányította. Az egész napon át tartó mérkőzéseknek késő délután lettek meg az eredményei, mely szerint a továbbjutó csapatok: a Bad Boys, az Iskolacsapat, a Semjén City és az Old Boys. Ők lépnek pályára augusztus 19-én, reggel 9 órától és küzdenek meg a XXII. Érsemjéni falunapi műfüves focibajnokság kupájáért! A visszatérő kánikulai meleg ellenére is több százan fordultak meg a rendezvényen, voltak, akik csak kilátogattak, de voltak akik kitartó szurkolóként egész nap helytálltak. A szervezők minden érdeklődőt várnak a fentiekben említett időpontban a döntő meccseire.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában