18 órája
Az utolsó fordulóban dől el a váradiak sorsa
A Nagyváradi VSK U 83–74-re nyert hazai környezetben a görög PAOK ellen a FIBA Európa-kupa 5. fordulójában, ezzel továbbra is él a remény a legjobb nyolc közé kerüléshez.
Fotó: fiba.basketball
Szakács Dávid
A váradiak azzal a tudattal léptek pályára a görögökkel szemben az Európa-kupában, hogy tudták, ha kikapnak, akkor búcsút inthetnek a negyeddöntőbe való bejutásra fűzött reményeiknek. A VSK U már az első öt percben hétpontos előnyre tett szert, legfőképpen a litván Donatas Tarolis kosarainak köszönhetően (11–4), a vendégek azonban a negyed végéig képesek voltak faragni a hátrányukból (22–20). A második játékrészben a PAOK átvette a vezetést, sőt öt egységgel el is lógott (26–31), ám a Vörös Oroszlánok Tarolis és Brandon Brown vezérletével fordítottak, így a nagy szünetben 42–40 volt a piros-kékek javára.
A folytatás rémálomszerűen indult a hazaiak számára, miután a görög együttes egy 13–0-s sorozattal kilenc pontos különbséget alakított ki (44–53). Cristian Achim időt kért, a nagyváradiak rendezték soraikat és nem csak lefaragták hátrányukat, hanem ismét náluk volt az előny (61–58). A mindent eldöntő negyedben a nagyváradiak támadásban, valamint védekezésben is sziporkáztak, a helléneknek esélyük sem volt a felzárkózásra. A végeredmény 83–74, a VSK U a győzelemmel továbbra is versenyben a csoport második helyért.
A kvartett másik mérkőzésén a francia Bourgogne Dijon 76–70-re nyert az észt Kalev/Cramo vendégeként, ami azt jelenti, hogy az utolsó fordulóban a váradiaknak nem elég a siker az észtek otthonában, bízniuk kell abban is, hogy a biztos továbbjutó PAOK legyőzi a franciákat. A csoport állása: 1. PAOK 9 pont, 2. Dijon 8, 3. Nagyváradi VSK U 7, 4. Kalev/Cramo 6.
Cristian Achim tanítványai következő összecsapásukat a bajnokságban vívják, ellenfelük a pontvadászat második pozíciójában vitézkedő Voluntari CSO lesz idegenben szombaton 20.45-tól. A találkozót a Digi Sport 4 élőben fogja közvetíteni.
Jegyzőkönyv
Nagyváradi VSK U–PAOK 83–74 (22–20, 20–20, 19–18, 22–16)
Nagyvárad Aréna, 2470 néző.
VSK U: K. Richard, Tarolis 30, Williams 11, Pridgett 13, Brown 9, Young 3, Török 2, Petrilevicius 15, Năstruț, Nicolescu, Mureșan, Schmidt. Vezetőedző: Cristian Achim.
PAOK: Henderson Jr. 18, Upson 13, Forrester 3, Iatridis, Persidis, Katsivelis 3, Giannatos, Papadakis, Bartley 12, Antetokounmpo 3, Reynolds 18, Kreuser 4. Vezetőedző: Massimo Cancellieri.
Vezette: Ivor Matejek (cseh), Petar Pesic (szerb), Igor Mitrovski (észak-macedón).