Magyarország

2008.01.29. 06:16

Kicsinyes bosszú?

<p>Az elmúlt év végén alig tudtam elhajolgatni a biztosítók, az alkuszok jobb csapottjai és balegyenesei elől, s végül én is elhittem: érdemes összehasonlítani a számokat.</p>

Kalkuláltam, osztottam, szoroztam, ezer adatot bepötyögtem a gépbe, s végül nyertem. A végeredmény szerint éppen fele lesz a kötelezőm az idén, mint tavaly – ha minden a tervek szerint alakul.

Huszadika körül kezdtem aggódni, hogy hamarosan lejár a január végéig tartó fedezet, csekk pedig sehol. Erre fokozva a félelmemet a híradóban ráerősítettek, hogy százezernyien vagyunk, akik eddig még fizetésre kötelező szelvényt sem kaptak. S ráadásul valaki azt tanácsolta a tévében, hogy aki nem tudja igazolni a befizetés tényét, jobb, ha otthon hagyja az autóját.

Ekkor végképp begurultam. Ha valaki üzletet akar, s nyer is egy csomó ügyfelet, akkor legyen kedves idejében feldolgozni az adatokat, kiküldeni a csekket, nehogy már én változtassak a szokásaimon néhány felkészületlen biztosító miatt.

Ma végre megnyugodtam. Kiderült, nem eszik olyan forrón a kását, lehet, hogy valakinek – esetleg egy ügyfeleket vesztett biztosítónak – éppen a rémhírkeltés a célja. Csak azt kell igazolnom, hogy kapcsolatba léptem a leendő biztosítómmal, folyamatban van a szerződéskötés.

Félniük csupán azoknak kell, akik évek óta nem fizetnek. De nekik nagyon...az autóstársaik, s a rendőrök haragjától. S bizton állíthatom, egyikük sem éri majd be egy ejnye-bejnyével.

Kapcsolódó cikkek:

- Pók Viktória -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!