premier

2020.07.28. 07:21

Külföldön előbb vetítik Christopher Nolan új filmjét, mint az Egyesült Államokban

Az akcióthriller bemutatójának dátumát már így is többször módosították.

Külföldön előbb vetítik Christopher Nolan új filmjét, mint az Egyesült Államokban

Forrás: Shutterstock

Augusztus 26-ától kezdik vetíteni több mint hetven országban Christopher Nolan Tenet című új filmjét. Az egyesült államokbeli premierje azonban – szokatlan módon – csak egy héttel később lesz – jelentette be hétfőn a Warner Bros stúdió.

Az akcióthriller bemutatójának dátumát már többször módosították: eredetileg július 17-én lett volna a premier, amelyet július végére, majd augusztus 12-ére toltak el, múlt hét elején pedig arról szóltak a hírek, hogy a stúdió meghatározatlan időre elhalasztja a bemutatót.

A mostani bejelentés szerint azonban augusztus 26-ától több mint hetven országban, köztük Japánban, Oroszországban, Európa nagy részén, Ausztráliában és Kanadában is vetíteni kezdik a produkciót.

A 200 millió dollárból forgatott thriller szeptember 3-án debütál az Egyesült Államokban, ahol jelenleg egyebek között Kaliforniában és New York államban is zárva tartanak a mozik, de a helyzet változhat a következő hónapban.

A Warner Bros már korábban közölte, azt tervezi, hogy a John David Washington és Robert Pattinson főszereplésével készült produkció a szokásosnál hosszabb ideig marad majd műsoron a filmszínházakban.

A Tenet egyike azon nagy költségvetésű produkcióknak, amelyektől a moziüzemeltetők azt várják, hogy visszacsalogatják a közönséget a filmszínházakba az elmúlt hónapok kijárási és gyülekezési korlátozásai után.

Az amerikai premiert úgy időzítették, hogy az egybeessen a munka ünnepét (szeptember 7. hétfő) is magába foglaló hosszú hétvégével.

A munka ünnepét, amely munkaszüneti nap, minden szeptember első hétfőjén tartják az Egyesült Államokban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában