Tokió 2021

2021.03.28. 12:01

Jelentősen csökkentik a hivatalos személyek számát

Címkék#Tokió 2021

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében drasztikusan csökkenti a hivatalos személyek számát az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokon.

A határozat értelmében a NOB – a japán szervezők kérésének megfelelően – csak azoknak ad akkreditációt, akiknek „alapvető és operatív szerepük van” az olimpián. Mindez azt jelenti, hogy a sportszervezetek tisztségviselői, a sportlegendák, illetve az egyéb kísérők és vendégek közül az eddigieknél sokkal kevesebben kapnak bebocsátást az olimpiai helyszínekre.

A döntés egy héttel azután született, hogy a NOB, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) és a japán szervezők megállapodtak abban, hogy külföldi nézők nélkül rendezik a játékokat, majd arról is határoztak, hogy külföldi önkéntesek sem érkezhetnek Tokióba. A japán nézők létszámáról áprilisban döntenek.

Eddig körülbelül 60 ezer hivatalos személyt vártak külföldről, a mostani döntéstől pedig azt várják, hogy számuk a felére csökken.

A sportolók, edzők és stábtagok körülbelül 30 ezres létszámát mindez nem befolyásolja.

Marukava Takajo, a japánok olimpiarendezésért felelős minisztere egy héttel ezelőtt kijelentette, hogy az ötkarikás játékokon résztvevők számát a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!