2020.05.26. 14:46
Varga Judit: várhatóan június 20-án szűnik meg a veszélyhelyzet Magyarországon
Számtalan európai országnál jóval előbb, várhatóan június 20-án szűnik meg a veszélyhelyzet Magyarországon – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán.

Forrás: Facebook
A 2021-2027 közötti uniós pénzügyi keretről és a koronavírus elleni védekezést segítő európai intézkedések enyhítéséről tárgyaltak kedden az Európai Unió tagországainak általános európai uniós ügyekért felelős miniszterei – közölte közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.
A magyar tárcavezető a tárgyaláson az uniós források elosztása kapcsán elmondta, hogy a magyar álláspont változatlan: a sikeres védekezés nem büntethető források megvonásával. Magyarország nemzetközi viszonylatban is jól teljesített, és sikerrel vette a védekezés első szakaszát – tette hozzá, hangsúlyozva: ez annak köszönhető, hogy a bevezetett rendkívüli jogrend lehetővé tette a kormány számára a járvány elleni gyors és hatékony cselekvést.
Varga Judit emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban a magyar kormányt hamis vádak érték. „Nem vagyunk naivak, tudjuk, honnan fúj a szél. Elvárjuk azonban, hogy azok, akik igaztalan politikai vádaskodással támadtak bennünket, bocsánatot kérjenek, amiért a védekezésben való együttműködés helyett rágalomhadjáratot vezényeltek” – fogalmazott bejegyzésében a miniszter.
A tárcavezető arról tájékoztatott, hogy ma nyújtják be az Országgyűléshez a rendkívüli jogrend megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatot,
amelynek elfogadásával, számtalan európai országnál jóval előbb, várhatóan június 20-án a veszélyhelyzet megszűnik Magyarországon.
„A védekezés második szakaszába lépünk, amelyben a hangsúlyt a munkahelyek megtartására, új munkahelyek teremtésére és a gazdaság újraindítására kell fektetnünk. Egyetlen magyar sincsen egyedül. Együtt sikerülni fog!” – zárta posztját az igazságügyi miniszter.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg