Járvány

2020.10.19. 09:51

A Semmelweis Egyetem klinikáin is alkalmazzák a remdesivirt

A hatóanyag amerikai változatát már augusztus óta használják.

Hét Covid–19-beteg kapta meg eddig a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, amelynek három klinikája vesz részt a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban – szemlézte az intézmény hétfőn megjelent közleményét a Magyar Nemzet. Hozzáteszik: az egyetem a hatóanyag amerikai változatát már augusztus eleje óta használja, eddig tizenöt beteget kezeltek ezzel. A klinikákon alkalmazott magas színvonalú komplex terápia része a vérplazmakezelés is, amelyben eddig ötvenheten részesültek a Semmelweis Egyetemen.

A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyára által gyártott, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert október 14-én adták be az első betegnek a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján. A 75 éves, súlyos állapotú nőbeteg aznap érkezett az intézmény Covid–19-betegeket ellátó osztályára – közölte Müller Veronika, a klinika igazgatója.

A Semmelweis Egyetemen jelenleg összesen hét beteg kapja a magyar koronavírus-gyógyszert,

az ezzel kapcsolatos vizsgálatban az egyetem három klinikája vesz részt: a Pulmonológiai, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás (AITK), valamint a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika.

A remdesivir nevű hatóanyag amerikai változatát már eddig is alkalmazta az egyetem a standard terápia részeként. Augusztus 8-a óta az AITK-n valamennyi lélegeztetett, illetve oxigénterápiára szoruló Covid–19-beteg ezt a hatóanyagot is kapja a komplex terápia részeként – tájékoztatott Gál János klinikaigazgató. Azóta a három egyetemi ellátóhelyen tizenöt beteget kezeltek ezzel a szerrel jellemzően öt, esetenként tíz napon át.

A vírusszaporodást gátló, infúzióban adható remdesivir hatóanyagot kórházban fekvő, oxigénkezelést igénylő, súlyos állapotú betegek kaphatják, súlyos májkárosodás vagy jelentősen beszűkült vesefunkció esetében ugyanakkor nem adható.

A Semmelweis Egyetem klinikáin a koronavírus-betegek magas színvonalú kezelésének szerves része a vérplazma-terápia is. A gyógyult koronavírus-fertőzöttek véréből előállított szérumot eddig 57 beteg kapta meg. Mindezek mellett 2020 áprilisától a lélegeztetett betegek komplex terápiás protokolljának kötelező eleme a dexametazon adagolása. Több tanulmány szerint is bizonyos kortikoszteroidok, így a dexametazon az immunválasz csökkentésével hozzájárulhatnak a terápia sikeréhez. Az új evidenciák ismeretében az oxigént igénylő esetekben is kiegészítő terápiaként alkalmazzák ezt az egyetemen a Covid-betegek esetében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában