Ország-világ

2020.11.13. 17:52

Fidesz: gyalázat, hogy a baloldal Korózs Lajos kamuvideója után sem áll le

A baloldal továbbra is szemrebbenés nélkül folytatja az álhírek gyártását, a kicsinyes politikai akciókat, a hangulatkeltést, és továbbra is támadja a védekezésben részt vevőket.

A Fidesz szerint gyalázat, hogy a baloldal a szocialista Korózs Lajos „kamuvideója” után sem áll le.

Ezt a nagyobbik kormánypárt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és László Imre (DK) nyilatkozatára reagálva közölte.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője pénteki online sajtótájékoztatóján a kórházakban és a szociális szférában dolgozók, valamint a pedagógusok folyamatos és ingyenes koronavírus-tesztelését kérte számon a kormányzaton, míg László Imre, a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa – szintén sajtótájékoztatón – arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet egyenes következménye az elmúlt tíz év „egészségügyellenes politikájának”.

A Fidesz minderre reagálva elképesztőnek nevezte, amit „a magyar baloldal a járvány alatt művel”. „Miközben egész Európában egyre kritikusabb a helyzet, és tőlünk nyugatabbra is már sorra telnek meg a kórházak, a magyar baloldal továbbra sem segíti a védekezést, és még Korózs Lajos gyalázatos kamuvideója után sem állnak le” – írták, hozzátéve: „szemrebbenés nélkül folytatják az álhírek gyártását, a kicsinyes politikai akcióikat, a hangulatkeltést, és továbbra is támadják a védekezésben részt vevőket”.

A Fidesz úgy értékelte: „ha Gyurcsányékon múlt volna”, a magyar kórházak már rég összeomlottak volna a járvány nélkül is.

„A baloldal ugyanis kormányzása alatt mindig csak elvett az egészségügytől, bezárták és leépítették a kórházakat, orvosok és ápolók ezreit tették utcára” – tudatta közleményében a nagyobbik kormánypárt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában