Ország-világ

2020.12.17. 06:23

Legény Zsolt botránya is bizonyítja: virágzik a cigarettacsempészet az ukrán határon

Az elmúlt években se szeri, se száma azoknak a médiában megjelent híreknek, amelyek az ukrán–magyar határátkelőn történő csempészcigaretta-szállítmányokkal kapcsolatos rajtaütésekről szólnak. A csempészet él és virágzik, kitermelte magának a saját hálózatát, amiben kortól, nemtől, ráadásul – miképpen az MSZP egykori erős emberének, volt országgyűlési képviselőjének, Legény Zsoltnak a csempészbotránya mutatja – foglalkozástól függetlenül is bárki tagja lehet.

A dohánytermékek ukrajnai és magyarországi – valamint lengyelországi, romániai és szlovákiai – ára közötti viszonylag nagy különbség (egy doboz ukrán cigaretta bolti ára jelenleg körülbelül ötszáz forint körül mozog) régóta csábítja arra a magányos bűnözőket és a bűnszervezeteket, hogy füstölnivalót csempésszenek át az ukrán határon – írja a Magyar Nemzet. A cigarettacsempészettel kapcsolatos illegális akciókat a kelet-ukrajnai polgárháború kitörése is jelentősen fokozta, hiszen a fegyveres konfliktus miatt az országban komoly gazdasági válság alakult ki, aminek következtében a munkanélküliség súlyos méreteket öltött. Így sokak számára – főleg azoknak, akik a határ közelében élnek – a cigarettával való kereskedés egyfajta megélhetési forrást is jelent.

Szarvasok, hódok, hangyák

A Háromhatár.hu beszámolója szerint a cigarettacsempészetnek úgynevezett piramisrendszere van, amely segít kategorizálni a csempészet formáit. A piramis alján helyezkednek el a „munkások”, akik az országhatáron átjuttatják a cigarettát, és megnevezésük a területtől függ, éppen hol „dolgoznak”. Őket követik a szárazföldi csempészek, azaz a „szarvasok” vagy „tevék”, akik általában csoportokba verődve kelnek át a zöldhatáron, és egyszerre fejenként és alkalmanként akár 100-150 karton cigarettát is képesek a határon átjuttatni. Ennél jóval veszélyesebb csempészési forma a „hódoké”, akik a határfolyókon keresztül juttatják be a célországba a cigarettát.

A határátkelőkön viszont a leg­gyakoribb jelenség a „hangya”. Ezek a csempészek – akik megpróbálják átverni a határellenőrző szerveket – a hivatalos határátkelőhelyeket használják a szállításra. A hangyák leginkább gyalogosan, útipoggyászban vagy ruházat alá elrejtve, valamint a gépkocsik gyári üregeit kihasználva rejtik el a cigarettát, illetve nem feltűnő átalakításokat végeznek a gépjárművön. A vámosok azonban a hosszú évek tapasztalata alapján pontosan tudják, hogy jellemzően kinél és hol, az autó mely részében keressék a cigarettát. Nemegyszer fordul elő, hogy ha gyanús jeleket tapasztalnak vagy ha a sofőr idegesen, zavartan viselkedik, akkor kiveszik a járművet a sorból, és darabokra szedik. S mivel nagyobb mennyiségű cigarettát csak nagyobb helyen lehet elrejteni, egy tüzetes átvizsgálásnál szinte biztos, hogy megbukik az elkövető. Gyakori eset, hogy a határőrség nyomkereső kutyája szimatolja ki, hogy a jármű dohányárut szállít. A helyiek azt mondják, van olyan kutya, amelyik annyira profin dolgozik, hogy ha az van szolgálatban, akkor azt a határátkelőt – persze ha erről tudomást szereznek – messzire elkerülik a csempészek. Akik persze időről időre új elkövetési módszerekkel is próbálkoznak: olykor repülőt, sárkányrepülőt, kisebb helikoptert vagy nagy teljesítményű drónokat is bevetnek, valamint az alagúton keresztül történő szállítástól sem riadnak vissza.

Akció a senki földjén

Kárpátaljai útja alkalmával az ukrán–magyar határon zajló csempészfolyamatoknak már a Magyar Nemzet munkatársa is szemtanúja volt. Elmondása szerint egy középkorú asszony a dzsekijébe fűzve igyekezett cigarettát átcsempészni Kárpátaljáról, mindezt úgy, hogy egy-egy karton cigarettát két varrássor közé dugott be, egymás mellé többször is, ­emiatt viszont a kabát nagyon mereven elállt a testétől. Egy másik alkalommal a lap egy másik munkatársa Magyarországra visszatérőben, a két határ közötti területen, a senki földjén ment el a mosdóba. Az első helyiséget azonban nem tudta használni, mert ott két férfi éppen – nem tudni, milyen megfontolásból – cigarettát csomagolt át. Amikor a bűnözők meglátták a kollégát, csak intettek, hogy menjen máshová, ők pedig sietve folytatták a pakolást.

Mivel a határátkelőhelyeken rendkívül nehéz átcsempészni a cigarettát, sokan a zöldhatáron próbálkoznak. Itt – megfelelő helyválasztás mellett – sokkal kisebb az esély a lebukásra, viszont ha valaki mégis rosszkor, rossz helyen kísérletezik, akkor csúnyán megütheti a bokáját. Helyben korábban arról meséltek, hogy főleg fiatalok állnak csempésznek, ők a hasukra és a hátukra erősítve próbálnak cigarettát átvinni a magyar vagy a román zöldhatáron. Azt hallották, hogy aki az „üzletet” szervezi, kamiononként ötszázezer eurót keres, a munkások ehhez képest aprópénzt kapnak, de az is több, mint a semmi. Az más kérdés, hogy a cigarettacsempészés rendkívül veszélyes illegális pénzkereseti lehetőség, főleg a román határon.

Vannak profik és vannak az MSZP-sek

Mint ismert, nemrégiben a volt MSZP-s politikus, Legény Zsolt is nagy mennyiségű cigarettát igyekezett átcsempészni Magyarország területére. Az egykori országgyűlési képviselő a Beregsurány–Luzsanka határátkelőn keresztül autóval utazott Ukrajnából Magyarországra, az ellenőrzés során pedig egy diplomata-útlevelet mutatott fel, és nem engedte átvizsgálni az autóját. A szocialista politikust – az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnökét – ezért félreállították a sorból, majd értesítették a magyar külképviseletet, ahonnan magyar diplomaták érkeztek a helyszínre. Az ő jelenlétükben a vámosok felnyitották a csomagtartót, ami zárjegy nélküli csempészcigarettával volt tele.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában