méltó helyen

2021.05.20. 16:21

Jászapátiban épül a következő honvédelmi sportközpont

Öt településen – Újfehértón, Balassagyarmaton, Szarvason, Baján és Szigetváron – már tart az építkezés, a sportközpontok közül az ősszel remélhetően többet át is adhatnak.

Jászapáti méltó helye lesz a kormány szándékai szerint Magyarország minden járásában megépülő honvédelmi sportközpontok egyikének – közölte a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP frakcióvezetője a beruházás tervezett helyszínén csütörtökön.

Simicskó István kiemelte: öt településen – Újfehértón, Balassagyarmaton, Szarvason, Baján és Szigetváron – már tart az építkezés, a sportközpontok közül az ősszel remélhetően többet át is adhatnak.

Jászapátit járási székhelyként a politikus a fejlesztésre kijelölt területtel együtt ideálisnak nevezte.

Hangsúlyozta, fontos, hogy örömmel fogadják ezt a létesítményt, amely a fiatalok hazafias és honvédelmi nevelését segítve „a hazaszeretet szellemiségét hordozza majd”. Azt üzeni: a haza mindannyiunk pótolhatatlan értéke, és ebben a rohanó, globalizált világban kiemelten fontos tudnunk, honnan jöttünk és hová tartozunk – tette hozzá.

Simicskó István Klebelsberg Kunó egykori minisztert, politikust idézve rámutatott,

háromféle hazafiság létezik: a szónokló, a kesergő és az alkotó. A kormány ez utóbbi szerint végzi munkáját

- mondta.

Közölte: a kabinet döntése értelmében a honvédelmi sportközpontok hálózata első ütemben országszerte – Jászapátival együtt – 40 helyszínt foglal magában. A központok mindegyike egy „típusterv” alapján valósul meg, és egyebek mellett egy 712 négyzetméteres közösségi teret, valamint egy korszerű technikával felszerelt, tíz lőállásos, 50 méteres lőteret is magában foglal – ismertette.

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt: a fejlesztés eredményeként „Jászapáti egy ranggal előbbre léphet”.

A városban az elmúlt időszakban megvalósult és folyamatban lévő számos beruházás legfontosabb üzenete a fiatalokkal való törődés – fogalmazott, hozzátéve: ebbe a sorba illik a honvédelmi sportközpont építése is, amely tovább javítja a település és térsége életminőségét, új, színvonalas infrastruktúrával bővítve az ott lakók sportolási és szabadidős lehetőségeit.

Farkas Ferenc (Fidesz-KDNP), Jászapáti polgármestere köszöntőjében kijelentette: ismét nagy lehetőség kapujában áll a város azzal, hogy a közelmúltban jelentős fejlesztésen átesett helyi ipari parkban egy modern sportcentrum is kialakulhat. A beruházás gondolata összhangban áll a település gimnáziumának azzal az elképzelésével is, hogy az intézmény képzési palettáját kadétprogram elindításával bővítsék – jegyezte meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában