Ország-világ

2021.11.05. 06:55

Bige Lászlónak harminc napon belül fizetnie kell

A versenyhivatal két héttel ezelőtt rekordösszegű, 11 milliárd forintos bírságot szabott ki kartellezés miatt a baloldali milliárdos cégcsoportjára.

Pétfürdő, 2016. szeptember 22. Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond a cég 140 milliárd forint értékű beruházásáról tartott tájékoztatón Pétfürdőn 2016. szeptember 22-én.

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

Nincs halasztó hatálya a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírság befizetésére, ha Bige László bíróságon támadja meg a döntést. A baloldal választási kampányát anyagilag is támogató oligarchának a cégcsoportjára kirótt 11 milliárd forintos büntetést a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül be kell fizetnie – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma a GVH sajtóosztályától.

A versenyhivatal két héttel ezelőtt rekordösszegű, 11 milliárd forintos bírságot szabott ki kartellezés miatt, ebből 11 milliárd a baloldali milliárdos cégcsoportját sújtotta. A hivatal négy éven át tartó vizsgálata ugyanis megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására.

A kartellező cégek jelentős kárt okozhattak a gazdáknak azzal, hogy meghatározták az árakat, kizárták a piaci versenyt és az importlehetőséget.

Bige László a sajtónyilatkozataiban tagadta a kartellezést, szerinte teljesen alaptalan a GVH 250 oldalas indoklása. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a vizsgálat során a Nitrogénművek Zrt. értékesítési vezetője is tanúskodott a kartellezésről, ennek ellenére tagad a milliárdos. Bigéék még tanulmányozzák a GVH határozatát, de azt előrebocsátották, hogy biztosan megtámadják a döntést a bíróságon. Az eljárás évekig húzódhat, de ez nem jelenti azt, hogy a baloldalnak a pénzügyi támogatást is felajánló műtrágyakirálynak ne kellene fizetnie. A GVH tájékoztatása szerint amennyiben harminc napon belül nem utalja át a cég a 11 milliárd forintot, akkor az adóhivatal megkezdi a bírság összegének végrehajtását.

Egy esetben mentesülhet átmenetileg a fizetés alól Bige László: ha azonnali jogvédelmet kér a bíróságtól arra hivatkozva, hogy az összeg olyan mértékű, amelynek kifizetése súlyosan veszélyeztetné a cég működését.

Ezt azonban megalapozott bizonyítékokkal, érvekkel kell alátámasztani. Nagyobb esély van arra, hogy a milliárdos befizeti az összeget és abban bízik, hogy a bíróság a későbbiekben neki ad igazat, és visszakapja a pénzt a kamatokkal együtt.

Borítókép: Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond a cég 140 milliárd forint értékű beruházásáról tartott tájékoztatón Pétfürdőn, 2016. szeptember 22-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában