Nemzeti konzultáció

2023.12.05. 18:57

Szijjártó Péter: komoly csatákat kell vívni szuverenitásunk megőrzéséért

A szuverenitásunkat meg kell őrizni, ezért azonban az elkövetkező hónapokban és valószínűleg években is komoly csatákat kell vívni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Fidesz közösségi oldalára feltöltött videóban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Monoron

Forrás: MTI

Fotó: Ujvári Sándor

Szijjártó Péter a nemzeti konzultáció monori fórumának felvételeivel illusztrált videóban azt mondta: drámai kihívások előtt áll az európai gazdasági és fizikai biztonság.

Háború van a kontinensen, Magyarország közvetlen szomszédságában már másfél éve ropognak a fegyverek, emlékeztetett.

Közben a migráció is folyamatos nyomás alatt tart minket, Brüsszelből pedig állandóan olyan megoldásokat erőltetnek, amelyek egyfajta szuperállamot hoznának létre

– tette hozzá. 

Úgy fogalmazott: minél több magyar ember támogatását tudhatja maga mögött a kormány, annál nagyobb eséllyel vívhatja meg győzelemmel ezeket a csatákat. 

Szijjártó Péter ezért arra kért mindenkit, hogy töltsék ki a nemzeti konzultációs kérdőíveket, és adjanak így a kormánynak támogatást ahhoz, hogy a következő hónapok és évek csatáit a nemzeti szuverenitásért sikerrel vívhassa meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában