Gyász

2024.12.30. 06:00

Meghalt Jimmy Carter – Így búcsúzott Orbán Viktor az USA korábbi elnökétől

Elhunyt 100 éves korában Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi, 1977 és 1981 között hivatalban lévő elnöke helyi idő szerint vasárnap délután az amerikai Georgia állambeli Plainsben található otthonában – közölte a volt demokrata párti elnök alapítványa, a Carter Center, írja az MTI.

Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi, 1977 és 1981 között hivatalban lévő elnöke

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Erik S. Lesser

Meghalt Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi elnöke. Carter – a 39. amerikai elnök – 2002-ben a nemzetközi konfliktusok békés megoldását célzó, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását, a gazdasági és társadalmi fejlődés elősegítését szolgáló több évtizedes erőfeszítéseinek elismeréseként megkapta a Nobel-békedíjat.

meghalt Jimmy Carter
Meghalt Jimmy Carter, az Egyesült Államok a 39. elnöke. Donald Trump volt és megválasztott elnök korábbi elődjéről úgy fogalmazott, hogy „keményen dolgozott annak érdekében, hogy Amerikát jobb hellyé tegye, amiért a legmagasabb tiszteletem illeti meg”
Fotó: Erik S. Lesser / Forrás: MTI/EPA

A Carter Center tájékoztatása szerint az egykori elnök békésen, családja körében hunyt el.

Apám hős volt, nem csak számomra, hanem mindenki számára, aki hisz a békében, az emberi jogokban és az önzetlen szeretetben

– írta a fia, Chip Carter közleményében.

„Ma Amerika és a világ is egy rendkívüli vezetőt, államférfit és humanitárius személyiséget veszített el” – méltatta Jimmy Cartert a szintén demokrata párti Joe Biden leköszönő elnök és felesége, Jill Biden.

„Azok a kihívások, amelyekkel Jimmy elnökként volt kénytelen szembesülni, országunk számára sorsdöntő időben merültek fel, és minden tőle telhetőt megtett, hogy jobbá tegye az amerikaiak életét. Ezért mindannyian hálával tartozunk neki”

– hangsúlyozta Donald Trump megválasztott republikánus párti elnök.

Joe Biden hivatalos állami temetést rendelt el Jimmy Carter tiszteletére.

Jimmy Carter emlékére az Amerikai Egyesült Államok nemzeti színeibe öltözött az Empire State Building New Yorkban.

A néhai elnök James Earl Carter Jr. néven született 1924. október 1-jén egy farmon, távol a washingtoni csillogástól – emlékeztet a politikus életrajzát részletesebben ismertető cikkében a Magyar Nemzet. Ebben azt írják, miután osztályelsőként végzett a Plains High Schoolban, Carter a Georgia Techen és az amerikai haditengerészeti akadémián tanult, és 1946-ban kitüntetéssel diplomázott, majd zászlósként a USS Wyoming (E-AG 17) hadihajóra osztották be. Hét év tengerésztiszti szolgálat után Carter visszatért Plainsbe, és 1962-ben belépett az állami politikába. 1970-ben Georgia állam kormányzójává választották.

Carter 1976-ban nyerte el az elnöki posztot, amikor legyőzte Gerald Fordot, de 1980-ban Ronald Reagan vereséget mért rá. Egyetlen ciklusa alatt számos kihívással kellett szembenéznie, beleértve az iráni túszdrámát és a Szovjetunió afganisztáni invázióját. Elnöksége utolsó napján, 1981. január 20-án az iráni túszokat végül szabadon engedték, miután Carter kitartóan folytatta a tárgyalásokat még a választási veresége után is.

Jimmy Carter elnöksége alatt került vissza Magyarországra a Szent Korona.

Carter a beiktatása után úgy vélte, az ereklyéknek otthon van a helyük. Az 1978. január 6-ai átadóünnepségről még az amerikai tévécsatornák is beszámoltak.

Miután elvesztette az elnöki pozíciót, megalapította, az úgynevezett Carter Központot, amelyen keresztül több mint négy évtizeden át tartó humanitárius munkába kezdett a világ jobbá tétele érdekében. Munkásságát 2002-ben Nobel-békedíjjal ismerték el.

A Magyar Nemzet Jimmy Carter életét képekben bemutató galériáját IDE KATTINTVA tudja megtekinteni.

Így búcsúzott Orbán Viktor és Sulyok Tamás Jimmy Cartertől

A magyar kormányfő X-oldalán közzétett bejegyzésében emlékezett meg az Egyesült Államok 39. elnökéről.

Jimmy Carter elnök emlékét mindig ápolják Magyarországon. Azzal, hogy a 70-es évek végén visszaadta a Szent Koronát Magyarország népének, reményt adott a szabadságszerető magyaroknak egy reménytelen időben. Szeretném kifejezni legmélyebb részvétemet a Carter családnak és az amerikai népnek

– írta bejegyzésében Orbán Viktor.

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebook-oldalán búcsúzott Jimmy Cartertől.

Isten nyugosztalja, Elnök Úr!

– írta bejegyzésében az államfő.

Jimmy Carter előtt tiszteleg az egész világ

Donald Trump leendő elnök a közösségi oldalán közzétett nyilatkozatban fejezte ki saját maga és felesége nevében részvétét Jimmy Carter családja felé. A volt és megválasztott elnök korábbi elődjéről úgy fogalmazott, hogy

keményen dolgozott annak érdekében, hogy Amerikát jobb hellyé tegye, amiért a legmagasabb tiszteletem illeti meg.

Bill Clinton volt elnök, aki a Fehér Házból való távozása után együtt dolgozott Jimmy Carterrel, és felesége, Hillary Clinton üzenetében úgy fogalmazott, hogy

Jimmy Carter azért élt, hogy másokat szolgáljon, egészen a végsőkig.

George W. Bush volt amerikai elnök és Barack Obama is megemlékezett a 100 évesen elhunyt elnökről – írja a Magyar Nemzet.

A francia elnök, Emmanuel Macron X-en búcsúzott az egykori elnöktől elnöktől.

Jimmy Carter egész életében a legkiszolgáltatottabb emberek jogait védte, és fáradhatatlanul vezette a békéért folytatott harcot. Franciaország őszinte gondolatait küldi családjának és az amerikai népnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában