Elképesztő

18 órája

Manfred Weber segíti a hazudozó Magyar Pétert

A baloldali politikus próbálja elkerülni a köztörvényes bűncselekmény elkövetése miatti felelősségre vonását, és ebben az Európai Néppárt is segíti őt.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke

Forrás: MW

Fotó: Muzslay Péter

2024 júniusában Magyar Péter, a Tisza Párt frissen megválasztott EP-képviselője, egy budapesti szórakozóhelyen erősen ittas állapotban botrányosan viselkedett - írta a Magyar Nemzet.

MAGYAR Péter
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke
Fotó: Purger Tamás / Forrás: MTI

 Szemtanúk szerint nőkkel és férfiakkal szemben is tiszteletlen volt, többek között provokatív mozdulatokkal zaklatta a jelenlévőket. 

Egy vendég, aki rögzíteni kezdte a jelenetet, elmondta, hogy Magyar Péter kicsavarta a kezéből a telefont és a Dunába dobta.

Bár Magyar Péter az európai parlamenti választási kampány során többször is kijelentette, hogy megszüntetné a mentelmi jogot, és nem kíván élni vele, saját ügyében mégis épp mentelmi joga mögé bújva próbálja meg elkerülni a felelősségre vonást. 

Azt is többször hangsúlyozta, hogy a mentelmi jogot meg fogja szüntetni, neki sincs szüksége rá, áll elébe minden peres eljárásnak.

Magyar Péter végül e két ígéretéből sem tartott be semmit.

Felvette EP-képviselői mandátumát és nem mondott le mentelmi jogáról.

Manfred Weber Magyar Péter cinkostársa 

Továbbra is húzza az időt és menekül a felelősségre vonás elől, amelyben Magyarország ellensége, Manfred Weber és a néppárt segíti őt. Magyar Péter annak a Manfred Webernek a segítségét veszi igénybe a mentelmi jogának fenntartásáért, aki régóta Magyarország rosszakarója, számtalanszor támadta hazánkat. A német politikus régóta ellensége Magyarországnak. 

Az Európai Néppárt jelenlegi frakciója minden bizonnyal megvédi Magyart, azaz nem fogja támogatni az EP-ben a képviselőcsoporthoz tartozó baloldali politikus mentelmi jogának felfüggesztését.

A teljes cikkért KATTINTSON.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában