2020.05.12. 11:50
Varga Judit megvédené Magyarországot az EP-vitán
Levelet küldött az Európai Parlament (EP) elnökének, David Sassolinak a magyar igazságügyi miniszter, amelyben kéri, hogy felszólalhasson az EP holnapi, a magyar vírustörvényről szóló vitáján.

Budapest, 2020. március 24. Varga Judit igazságügyi miniszter az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. március 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd
A május 11-i keltezésű dokumentumban Varga Judit úgy érvel: a magyarok felé meglévő kötelezettsége, hogy ismertesse a hazai álláspontot az uniós parlament előtt, amely így első kézből is hallhatná a magyar kormány álláspontját – ismerteti a levelet a Magyar Nemzet. „A múltban már gyakorlattá vált, hogy a Magyarországról folytatott plenáris vitákon a kormány is elmondhatja az érveit és részt vehet az ülésen” – írta Varga Judit, hozzátéve:
egy komoly ügyről szóló, demokratikus vitában minden érintett felet meg kellene hallgatni.
– Azt kérem, hogy felszólalhassak az ülésen, és válaszolhassak is az ott elhangzottakra – zárja sorait a miniszter.
A dokumentumban egyébként arra is emlékeztet: az EP annak ellenére tűzte napirendjére az újabb magyarvitát, hogy az Európai Bizottság nem talált okot a kötelezettségszegési eljárás indítására a vírustörvény ügyében.
Az elmúlt hetekben Magyarország téves információk alapján került szélsőséges politikai támadások kereszttüzébe
– állítja szintén a levélben Varga Judit, azt is hangoztatva: a vírushelyzetben értékes mennyiségű energiát kellett arra pazarolni, hogy válaszoljanak a megalapozatlan kritikákra.
Korábban mi is megírtuk, hogy Věra Jourová, az uniós bizottság liberális alelnöke hetekkel ezelőtt leszögezte: átrágta magát a magyar jogszabályon, de annak nincs az uniós joggal ellentétes eleme. A cseh biztos a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi számában már azt mondta, hogy ezek nem az ő szavai voltak, és igenis aggasztja a törvény elfogadásának kontextusa. Egy hétfői online beszélgetésen – a Momentumos Cseh Katalin társaságában – ismét kritizálta a törvényt.
Az uniós parlament holnap délután vitázik a magyar rendkívüli jogrendről, a bizottság részéről Věra Jourová is felszólal. Mivel a távmunkában lévő testület jelenleg csak a Brüsszelben lévő képviselőknek engedi a plenáris ülésen történő felszólalásokat, kérdéses, hogy a magyar igazságügyi miniszter esetében lehetséges-e az online szereplés, vagy Varga Judit a járványhelyzet ellenére is a belga fővárosba utazik, hogy ismertesse a magyar érveket.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg