Pályázat

2 órája

Zöldház program: több mint 9300-an részesülnek támogatásban a központi régió megyéiből

Több mint 9300-an iratkoztak fel a központi régió megyéiből hétfőn a Zöldház program 2024-es kiírása keretében elérhető támogatásra.

Illusztráció

Forrás: Freepik

Agerpres

A Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) közleménye szerint a Fehér, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megyében élők hétfőn 10 órától iratkozhattak fel a támogatásra, és a 280.050.000 lejes keret rövid időn belül kimerült. Az összeg összesen 9335 magánszemély támogatására elegendő.

Az AFM igazgatója, Laurenţiu-Adrian Neculaescu hangsúlyozta, hogy idén is nagy az érdeklődés a Zöldház program iránt, amelynek keretében fejenként 30 ezer lejes támogatásban részesülnek a sikeresen pályázók. A program idei újdonsága, hogy a napelemrendszer mellett az energia tárolására szolgáló akkumulátort is meg kell vásárolni – emlékeztetett Neculaescu.

Az AFM korábbi közlése szerint pályázni az erre a célra létrehozott platformon lehet az adott régió számára kijelölt napon vagy a keret kimerüléséig.

Október 1-jén, kedden az északkeleti fejlesztési régióból (Bákó, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Suceava és Vaslui megye) fogadják a jelentkezéseket, itt összesen 319,380 millió lejre lehet pályázni. A délkeleti fejlesztési régióból (Brăila, Buzău, Konstanca, Galac, Vrancea és Tulcea megye) október 2-án fogadják a pályázatokat, a 242,730 millió lejes keret kimerüléséig. A 321 millió lejes költségvetéssel rendelkező dél-munténiai régió (Argeş, Călăraşi, Dâmboviţa, Giurgiu, Ialomiţa, Prahova és Teleorman megye) október 3-án pályázhat. A Bukarest-Ilfov régió kerete 114,120 millió lej, innen október 4-én lehet jelentkezni. A délnyugati fejlesztési régióban (Dolj, Gorj, Mehedinţi, Olt és Vâlcea megye) élők október 7-én nyújthatják be igényléseiket és összesen 199,2 millió lejre pályázhatnak, míg a nyugati fejlesztési régió (Arad, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megye) lakói október 8-án igényelhetik a támogatást, amelynek összértéke 229,110 millió lej.

Az egyházközségek október 9-én 10 órától pályázhatnak valamennyi régióban, a számukra elkülönített 20,1 millió lejes keret kimerüléséig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában