Művészet

2025.01.23. 12:34

Titkok kertjéről nyílt kiállítás a Tibor Ernő Galériában

Titkok kertje címmel Vargáné Kőrösi Viktória festőművész és Czigándy Varga Sándor szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás január 22-én, szerda délután a nagyváradi Tibor Ernő Galériában. Történt mindez a TEG alkotóközössége és a berettyóújfalui művészek közti, több évtizedes múltra visszatekintő együttműködés jegyében, a magyar kultúra-heti programsorozat részeként.

Ciucur Losonczi Antonius

A Tibor Ernő Galériában megjelent érdeklődőket Csathó Töhötöm művészeti vezető köszöntötte házigazdaként. Felidézte, hogy a TEG és a berettyóújfalui művészek közti kiváló kapcsolat több mint két évtizedes múltra tekint vissza, és ennek az együttműködésnek a jegyében egy nappal korábban, január 21-én a váradi alkotóknak nyílt csoportos tárlata a magyarországi határközeli kisvárosban, a Nadányi Zoltán Művelődési Házban.

 

Katonáné Varga Olga református lelkipásztor azt mondta: a kiállítás címe (Titkok kertje) önkéntelenül is gondolatok sorozatát indította el benne, de bizonyára másokban is. Az első dolog, ami felé elvitte, az a mese, a gyermekkor világa, amikor a szem által még soha nem látott dolgok, titkok is alakot, formát és színt öltenek a képzeletünk titkos világában. Aztán a következő asszociáció az Éden kertje volt számára, mely hivatásából, hitbeli gyökereiből fakad. Az Éden kertjében nemcsak szép és jó volt minden, hanem tökéletes, felhőtlen, gond és fájdalom nélküli. Olyan hely, melyre sokszor gondolunk, mégis elképzelhetetlen, misztikus ez a kert, mert el van zárva a szemeink elől, de ígéretünk van arra, hogy ezt vagy egy ilyen tökéletes helyet készített el számunkra Isten. Harmadikként a múlt és jövő képei mellett a gondolatsorban visszazökkent a jelenbe, abba a teremtett világba, melyben napról napra éljük az életünket, mely körülvesz, körbefog bennünket. Az a világ, amelyből már sok mindent kikutattunk, melyben sok mindent felfedeztünk, de ha őszinték vagyunk, mégis titokként áll előttünk. Egy kimeríthetetlen titokforrásként, titokkertként, melyben lehet, hogy egy dologról lerántjuk a leplet, de mellette keletkezik négy-öt, vagy ki tudja, mennyi újabb titok. „Csodálatos, kifogyhatatlan titkokkal átszőtt világban, kertben élünk, melyre sokszor csak akkor csodálkozunk rá, amikor művészeink ennek egy-egy részletét, mozzanatát szemünk elé tárják”, fogalmazott a lelkész.

A vernisszázson Kis Anna zongorázott (felkészítő tanára Magyar Gabriella), Kocsis Csaba gitározott és énekelt. Az időszakos kiállítás egy hónapig tekinthető meg, keddtől szombatig 11–16 óra között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában