Rossi panasza

„Ha valaki azt akarja látni, hogy Marco Rossinak hatvan­éves korára meglágyult az agya, lelke rajta.” Ezt amúgy maga Marco Rossi mondta kedd este, a bosnyákok elleni, 0-0-ra végződött Nemzetek Ligája-mérkőzés után. Majd hozzátette, szerinte őt a szurkolóknak csak a nyolcvan százaléka szereti – azt viszont nem árulta el, hogy milyen felmérésre támaszkodva jutott ennek a szerfelett érdekes adatnak a birtokába, illetve ilyennek a híján miért éppen ezt a számot mondta, milyen tények és/vagy érzések juttatták erre a következtetésre.

Tette mindezt úgy, hogy a Puskás Aréna közönsége többször kórusban a nevét skandálva éltetve biztosította a szeretetéről. A meccs hivatalos nézőszáma 46 443, könnyen lehet, hogy a kispadról jól érzékelhető volt, hogy ebben az éltetésben csupán 37 154 szurkoló vett részt, ennyi ugyanis a nyolcvan százalék, a többiek, a maradék húsz százalék tagjai viszont tüntetőleg némák maradtak, ezzel is jelét adva annak, hogy nem szeretik a kapitányt.

Nem tudom, ki hogy van vele, a mindennapi életben nem rossz arány, ha valakit az ismerőseinek a négyötöde szeret. A pszichológusok szerint a legtöbb egészséges lelkületű ember már tízes éveinek az elején megtanulja elviselni és kezelni azt a tényt, hogy nem lehetünk mindenkinek rokonszenvesek, amit egyesek kedvelnek bennünk, az másoknak nem tetszik – nyilván persze akadnak olyanok is, akik ezen képtelenek túllépni. 

Őt még komoly tényezők komolyan még csak meg sem bírálták, amióta kapitány, a névtelen, mindig mindent és mindenkit pocskondiázó kommentelők hada pedig nem ebbe a kategóriába tartozik. Beleképzelem Marco Rossit, mondjuk, a korábbi angol szövetségi kapitány, Steve McClaren helyébe: 2007-ben az Observer a címlapján hatalmas betűkkel azt írta a fotójára, hogy „Stupid” (azaz: ostoba), egy kudarc után egy másik lap pedig ezt: „Rúgjuk ki!” Belegondolni is rossz, az olasz mester mire jutna egy ilyen, nyersen őszinte közegben…

Felesleges, alaptalan és komolyan nem vehető indulatok ezek, ezért a kapitány ilyen nyilatkozatai egyre fárasztóbbak. Az, amit válogatottnak hívnak, nem róla, az ő túlérzékenységéről, nem is az egyes játékosokról, hanem egy csapatról, tágabban az országról szól, a többit magában kellene lerendeznie. Másként ez a „kevesen szeretnek” panasz az önbeteljesítő jóslatokhoz hasonlóan akár valóra is válhat.