2018.05.02. 13:12
Napraforgó Alkotótáborok idén is, új helyszínen
A Napraforgó Alkotótábor szervezői idén két helyszínen szerveznek tábort, Érmihályfalva közelében (a Csiha birtokon lévő Barantói vendégháznál) és Nagyváradon (Ady Endre Elméleti Líceum). Idén is lesz ottalvós, valamint napközis tábor, árult el részleteket a szervezők nevében is Pető Dalma, valamint Herman Ferenc.
A Napraforgó Alkotótábor szervezői idén két helyszínen szerveznek tábort, Érmihályfalva közelében (a Csiha birtokon lévő Barantói vendégháznál) és Nagyváradon (Ady Endre Elméleti Líceum). Idén is lesz ottalvós, valamint napközis tábor, árult el részleteket a szervezők nevében is Pető Dalma, valamint Herman Ferenc.
Idén is lesznek Napraforgó Alkótótáborok, mivel tavaly sikeres volt az ottalvós tábor, ezért idén is szerveznek ilyet, de új helyszínen, mondta el Herman Ferenc, a táborok főszervezője. Az ottalvós tábor Érmihályfalva közelében lesz a Barantói vendégháznál, a Csiha birtokon. Pető Dalma, az Ovisuli Egyesület elnöke és Herman Ferenc sajtótájékoztatón beszélt a két típusú tábor részleteiről, valamint azok céljairól. Fontosnak tartják évről-évre megszervezni az ilyen jellegű táborokat, egyrészt, hogy a gyermekek nyáron is tanuljanak, de kizárólag játékos módon, továbbá ismerkedjenek a természettel, és nem utolsósorban közösségben legyenek. Véleményük szerint a szülőket is segítik a táborok megszervezésével, hiszen így olyan kikapcsolódást nyújthatnak gyermekeiknek, olyan programokra küldhetik őket, amit egyébként nem biztos, hogy a hétköznapokban biztosítani tudnának számukra.
Tematikus, ottalvós tábor
Minden évben szerveznek tematikus tábort is, ezúttal ez a Kaláka hagyományőrző nevet kapta. Idén ezt az Érmihályfalva közelében lévő Csiha Birtokon szervezik meg, a táborok a birtokon lévő Barantói vendégházban lesznek elszállásolva. Két korosztály számára szerveznek egy-egy tábort, az első július 2-7. között lesz, ez 6-8 évesek számára, a második pedig július 9-14. között, ez 9-12 évesek számára. A programok között szerepel lovaglás, a lovakkal való foglalkozás, falumúzeum látogatás, szekerezés, horgászás, a méhészkedéssel és az íjászattal való ismerkedés, zenés- és kézműves foglalkozások hagyományőrző tematikával, csoportos játékok, számháború, sporttevékenységek stb. A foglalkozásokat Pék Andrea tanítónő, Simai Mihalea zenepedagógus és Herman Ferenc színművész fogják vezetni. A gyermekek 2, 3, 4, illetve 6 személyes szobáknak lesznek elszállásolva, minden szobának van külön fürdője és zuhanyzója, valamint konyha, ebédlő áll rendelkezésükre külön épületben. A tábor ára 550 lej, mely tartalmazza a Nagyváradról való oda- és visszautat, a teljes ellátást, a programokat és a szállást.
Napközis tábor
A két napközis tábor a már hagyományosnak tekinthető Napraforgó Alkotótábor lesz, melyet ötödik éve szerveznek meg. Két turnus lesz, mindkettő helyszínéül a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum szolgál, és 6-12 évesek számára szól. Az első turnus július 16-20, a második pedig július 23-27. között lesz. A műhelyprogramok között szerepel a színház, tánc, zene, illetve már második éve, szülők kérése a román nyelv játékos oktatása. A színházi programokat Szíjjártó Aletta óvónő, színésznő vezeti majd, a zenével Mihaela Simai zenepedagógus, a tánccal Szabó Ágnes táncos foglalkozik, románul pedig Otilia Bejan színésznő, pedagógus fogja tanítani a gyermekeket. A tábor reggel 8 és délután 4 óra között működik, részvételi díj 200 lej, mely magában foglal egy ebédet és a foglalkozásokat.
Korlátozott helyszámok
Jelentkezni folyamatosan lehet a 0728–970–848 telefonszámon (Herman Ferenc). Mindegyik tábor helyeinek száma korlátozott (turnusonként: ottalvós – 30 személy, napközis 40 személy). Érdeklődni a Napraforgó Alkotótábor és az Ovisului Egyesület Facebook-oldalán, valamint honlapján lehet. A táborok szervezője az Ovisuli Egyesület és Herman Ferenc.
Törő Enikő