Bihar hírei

2018.10.03. 13:23

A tanulást sosem szabad abbahagyni!

Ennek jegyében nyitotta meg kapuját a nagyszalontai Arany Szabadegyetem, s az első előadás tanulsága is így összegezhető. Mert azoké a jövő, akik képesek folyton megújulni.

Ennek jegyében nyitotta meg kapuját a nagyszalontai Arany Szabadegyetem, s az első előadás tanulsága is így összegezhető. Mert azoké a jövő, akik képesek folyton megújulni.

A nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület idén ősztől meghirdette az Arany Szabadegyetem elnevezésű programot, melynek keretében havonta egy alkalommal hallhatnak előadásokat az érdeklődők, mindazok, akik a dolgok miértjére is keresik a választ, s nem elégednek meg a felületes ismeretekkel. A szabadegyetem mindenki előtt nyitva áll, nincs korhatár, és természetesen a részvétel nem kötött semmilyen előzetes végzettséghez. A tervek szerint három témakörbe csoportosulnak az előadások, s minden témakörből három előadás várható egy-egy évfolyamban. Terítékre kerül a jelen és a jövő műszaki szemmel, itt főként a technikai lehetőségek határait járják majd körül az előadások témái. Egy másik nagy témakörben az ember, a család, a nemzet megmaradása kerül górcső alá. A harmadik nagy kategória a kultúra, művészetek világával, annak titkaival foglalkozik majd, a tizedik előadás pedig az irodalomé, a névadó költő előtti tiszteletből. Aki minden szabadegyetemi előadáson részt vesz, annak a „tanév” végén, júniusban oklevelet állítanak ki a szervezők, s igyekeznek majd különböző kedvezményekkel is honorálni a tudásvágyat, tudhatta meg a közönség a Szabadegyetem nyitó perceiben Patócs Júliától, az Arany János Művelődési Egyesület elnökétől. Dr. Pető Csilla egyetemi tanár, az Arany Szabadegyetem szakmai fővédnöke köszöntő beszédében elmondta, örömmel vállalta a felkérést a nemes tisztségbe, tudva, hogy Nagyszalontán évek hosszú sora óta nyitottak az emberek a kultúra, az új ismeretek, a színvonalas előadások és műsorok iránt. Ennek jegyében készülnek a szervezők, kiemelkedő előadók meghívásával.

Gyermekeink jövője

Az évfolyam első előadása az ipari forradalmak világába kalauzolta a megjelenteket. A negyedik ipari forradalom hatalmas változást hoz az emberiség életébe, ennek első jeleit már éljük napjainkban, de hatását gyermekeink érzik majd igazán. Erről Tasnádi György mérnök, belsőépítész tartott előadást, érdekes példákkal és olykor meghökkentő képekkel illusztrálva mondanivalóját. Az előadásban nyomon követhető volt a gőzgép feltalálása óta eltelt időszak, lépésről lépésre követve a fejlődést, egészen a közelmúltig, amikor a szélessávú internettel berobbant életünkbe a negyedik ipari forradalom. Várható, hogy a korábban megszokott rendszer (tervezés, gyártás, kereskedelem – a termék megvásárlása) teljesen eltűnik, a tömeges termékgyártás megszűnik. Immár első helyen a vásárló lesz, aki megrendel egy, saját igényeinek megfelelő terméket, ezt a kereskedő megtervezteti, legyártatja, majd kiszállítja neki. A negyedik ipari forradalomban már nem fáradtságos és bonyolult munkával állíthatók elő a bennünket körülvevő tárgyak, hanem egyszerűen kinyomtathatók, megtakarítva ezzel időt, emberi erőforrást, anyagköltséget. Láthatott a közönség 3D nyomtatóval készített épületet, zárszerkezetet, implantátumot és ételt – ez a jövő, melyben, melyhez fel kell nőjenek gyermekeink. Ennek tükrében vizsgálva a munkalehetőségek változását, látható, melyek az eltűnő és melyek az egyre fejlődő szakmák, és nyilvánvaló, hogy a jövő azoké, akik tanulnak, akik képesek gyorsan dönteni. Tanulnak iskolákban – szó esett az oktatás kimagasló szerepéről – és nem csupán ott, hanem életük során folyamatosan nyitottak maradnak az új ismeretekre. Például jelen lesznek az Arany Szabadegyetem előadásain, legközelebb október 29-én, amikor Kalmár Ferenc miniszeri biztos a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről tart előadást a nagyszalontai Arany-palotában.

Cégé Gabriella

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!