A Genius zseniális csele

2019.12.06. 06:00

Rajtakapták és perelik a Google-t, mert „lopott”

Igazolni tudja az egyik legnagyobb, ha nem „a” legnagyobb zeneszöveg kereső, hogy a keresőóriás tudatosan károsítja meg őket.

Forrás: Shutterstock

A Genius azért perel, mert a Google rendületlenül másolja az általuk évek alatt, nagy munkával felvitt és tárolt dalszövegeket, és felhasználja azokat a keresési eredményekben. A dolog úgy működik, hogy a dalszövegekre keresőknek a Google – és partnere, a LyricFind – jeleníti meg teljes egészükben a találatokat, s így óriási forgalomból (bevételtől) esnek el.

Hogy a dalszövegeiket a keresőóriás csakugyan eltulajdonítja, azt ügyes trükkel tudják bizonyítani.

Zseniális csapdát állított ugyanis a nevéhez illően a Genius a Google-nek, hogy bebizonyítsa, az ő munkájukat lopják: úgy helyezték el az aposztrófokat (hiányjeleket) a gondatlanul tőlük „átvett” dalszövegekben, mint a morzekódokat.

Így aztán, aki egybeolvasta ezeket, kódolással ezt kapta:

„red handed”, vagyis magyarul: „lopáson értünk”.

Szerintük az ilyen „tartalomszerzési módszer” versenyellenes.

Ráadásul sérti a cég általános szolgáltatási feltételeit, ezért 50 millió dollár kártérítésre tartanak igényt, közölte a Genius.

Ők az adatbázisaikra tíz év munkáját és több tízmillió dollárt költöttek, amit

a Google tisztességtelen módon lenyúl.

Pedig felfigyelhetettek volna az ügyre, mert még júniusban a The Wall Street Journal is hozta a Google-nek írt figyelmeztető levelüket.

A szembeötlő bizonyítékok ellenére sem biztos, hogy az adott jogi szituációban a Genius nyerni fog, mondta a The Verge-nek John Bergmayer, a Public Knowledge fogyasztói érdekképviseleti csoport jogi igazgatója.

Szerinte aggasztó, hogy a Google ennyire nagy, túl erős lett, roppant sokat tud, és ez a fölény általában is hátrányosan érinti versenyjogi szempontból a kisebb vállalatokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!