Furcsa összefüggés

2022.01.09. 06:30

A családjuk méretén múlik, maratonista vagy sprinter lesz-e egy sáska

A magányos sáskák nem vándorolnak, így nincs szükségük hosszú távú, viszonylag lassú repülésre, ellentétben a csoportban élő társaikkal.

A Kínai Tudományos Akadémia kutatói megállapították, hogy egyes sáskák hosszútávfutók, akár folyamatosan 10 órán át is lebegtetik a szárnyaikat, amíg mások nagyon gyorsak, de hamar kifulladnak. Az új kínai tanulmány szerint a sáskák nem születnek sprinternek vagy maratonistának, ez azon múlik, hogy mekkora családban nőnek fel.

A kutatók a vándorló és a magányos sáskák repülési képességét tanulmányozták, és megállapították, hogy a társaságban töltött gyermekkor készíti fel a sáskákat a nagy távolságra történő, de viszonylag lassú repülésre.

Ugyanakkor az egyedül élők sem olyan gyengék a repülésben, mint ahogy azt korábban gondolták. A Proceedings of the National Academy of Sciences, vagyis a PNAS című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, hogy ezek a sprintelésben jók, de hiányzik belőlük az állóképesség.

A kutatók szerint a magányos sáskák egész életükben azzal vannak elfoglalva, hogy társat találjanak, illetve elmeneküljenek a ragadozók elől, de nem kell vándorolniuk.

Ezért repülési izomzatuk olyan anyagcseréhez alkalmazkodik, amely gyorsan táplál és több reaktív oxigénfajtát, ROF-et termel. Ez azonban korlátozza őket abban, hogy messzire repüljenek.

Ezzel szemben egy népes, versengő csoportban a sáskáknak hosszú utat kell megtenniük, hogy elegendő táplálékot és jó ívóhelyet találjanak, ezért az anyagcseréjük az állóképességért cserébe csökkenti a sprintképességet.

A vándorló sáskák egy generáció alatt több mint 2 ezer kilométert tudnak rajokban repülni – mondta Kang Lö, a kutatásban résztvevő egyik tudós.

Hozzátette, a sebesség és a fenntarthatóság közötti kompromisszum gyorsan átformálható a kártevő populációsűrűségétől függően. A tanulmányból kiderül továbbá, hogy a sáskák repülési stratégiája rugalmasan reagál a túlélési stresszre, ami új adalék a faj adaptív viselkedésével kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!