A legnagyobb sportriporter

2022.02.05. 06:25

100 éve született a magyar rádiózás legendája, Szepesi György

Az olimpiáról először 1948-ban tudósított, majd sorozatban 15 ötkarikás nyári játékról közvetített egyedi stílusban az éteren keresztül.

100 éve, 1922. február 5-én született Szepesi György újságíró, sportriporter, a magyar rádiózás legendája.

A labdarúgással az angyalföldi grundokon, gyermekként ismerkedett meg. Jóllehet 12 éves korától igazolt játékos volt alsóbb osztályokban, hamar belátta, hogy nem olyan tehetséges, mint az akkori világhírű magyar focisták.

Úgy érezte, hogy a pálya széléről többet tud nyújtani a sportnak. 1945-ben rádiós lett, az oldalvonal mellett állva közvetítette a meccseket. Ezek közül alighanem a leghíresebb az 1953-as londoni 6-3, az évszázad mérkőzése, amelyet milliók hallgattak idehaza, Szepesire pedig ráragadt az elismerő minősítés.

Ő az Aranycsapat 12. játékosa.

Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. 1963-tól 2009-ig kíváncsi rádióhallgatók millióihoz juttatta el a magyar stadionok hangulatát. Ő honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter lelkesen, magas hőfokon együtt él a játékkal, a csapattal, a versenyzővel, azonosul a történésekkel, együtt örül a sikernek, a győzelemnek, és kesereg balsiker, vereség esetén.

Az olimpiáról először 1948-ban tudósított, majd sorozatban 15 ötkarikás nyári játékról közvetített egyedi stílusban az éteren keresztül. Egy híján 50 magyar olimpiai aranyérem megszületésénél lehetett ott. 1964-ben Tokióban győztes magyar vízilabda válogatott döntő mérkőzésén egy ország kiáltotta vele, hogy „Lőj, Dömötör!”.

Emellett 14 labdarúgó-világbajnokságnak is a kommentátora volt.

Bekerült a Guinness Rekordok könyvébe is. Ő ugyanis a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere. A 2005-ös Magyarország-Argentína barátságos futballmérkőzésnek csaknem napra pontosan 60 évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar-osztrákon bemutatkozott sportriporterként.

A sport mellett a politikai újságírásba is beletanult. 1975 és 1978 között a Magyar Rádió bonni tudósítója volt, 1981-től 1992-es nyugdíjba vonulásáig a Magyar Rádió Szórakoztató és Sportfőosztályának vezetőjeként dolgozott. Társadalmi megbízatásokat is vállalt szeretett sportágában, 1979 és 1986 között volt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Elnöksége idején szerepelt legutóbb a magyar válogatott világbajnokságon, a balsikerű 1986-os mexikói tornán. 1982-ben beválasztották a FIFA végrehajtó bizottságába, és tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.

Munkásságát számos elismeréssel díjazták

Első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, majd az Orth György-díjat, az Aranytollat, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriumától, amely 1993 óta tünteti ki az oktatás, a kultúra és a tudomány területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket. 2004-ben lett a Prima Primissima-díj kitüntetettje, és ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta. Birtokosa volt a NOB Olimpiai Érdemrend Ezüst Fokozatának, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének is.

1995-ben szűkebb pátriája, Budapest XIII. kerülete, majd 2005-ben a főváros is díszpolgárává avatta.

2012-ben az újonnan alapított Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat és a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóbizottságának Média különdíját vehette át, 2016-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség, az MLSZ Életműdíját kapta meg. A róla elnevezett Szepesi-díjat, amellyel a hazai újságírás és sportújságírás meghatározó alakjait díjazzák, először 2015-ben adták át.

Szepesi György 2018. július 25-én, 96 éves korában hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Váci úti szülőházának falán 2019-ben avattak emléktáblát.

Borítókép: Fortepan / Szalay Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!