2017.01.14. 16:14
Hűnek lenni önmagunkhoz
Az iskola, a maga élményekben gazdag világával, jelentős szerepet tölt be a gyermek személyiségének alakulásában. A fiatal a különböző, számára kellemes vagy kellemetlen eseményeket, történéseket sajátosan, reá jellemző módon éli át.
Az iskola, a maga élményekben gazdag világával, jelentős szerepet tölt be a gyermek személyiségének alakulásában. A fiatal a különböző, számára kellemes vagy kellemetlen eseményeket, történéseket sajátosan, reá jellemző módon éli át.
Móricz Zsigmond a „Légy jó mindhalálig” című könyvében Nyilas Misi történetét írja le, aki lényegiben nem más, mint maga az író. A Debreceni Református Kollégium világába viszi az olvasót, az 1890-es évek elejére. Az örök érvényű regényt két alkalommal is megfilmesítették, 1936-ban (rendező Székely István) és 1960-ban (rendező Ranódy László). Majd elkészült a musical- változata, melynek zenéjét Kocsák Tibor írta, a librettó Miklós Tibor munkája. Az átkötő jeleneteket Pinczés István írta. A musical ősbemutatóját 1991 áprilisában a Debreczeni Csokonai Színházban tartották, ünnepelve a színház megalakulásának 150. évfordulóját.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a „Légy jó mindhalálig” című musicalt Béres László rendezésében mutatja be. Az előadást megelőző sajtótájékoztatón a próbafolyamatba nyerhettünk betekintést. Ábrahám Gellért, aki Nyilas Misi szerepét alakítja, a média képviselői előtt elénekelte a musical egyik dalát, Felnőttek már tudják címmel. Elektronikus orgonán kísérte Horváth Zoltán korrepetitor.
A felnőttek már tudják,
Mi rossz és mi jó…
Csak kisgyermeknek mondják,
Ez nem való! ...
Hisz nem is bűn,
Nekik csak játék,
Ugratás, csíny,
elvenni a másét ! …
Visky András, az intézmény művészeti igazgatója kiemelte, hogy a regény története eszünkbe juttatja, Móricz Zsigmond társadalmi regénynek szánta. A cselekmény helyszíne a Debreceni Református Kollégium, amely a magyar irodalom klasszikus egyéniségeit adta, mint Csokonai Vitéz Mihály, Móricz Zsigmond, Szabó Magda, Borbély Szilárd. A gyermekek nem gazdagok, hanem boldogok akarnak lenni. Mozgó osztállyal van dolgunk, a gyermekek kaotikus világával. Nem csak a gyermekeknek, de a felnőtteknek is szól a darab. A musical családi programot is jelent. Mindezt jól érzékeltetik az elővételi jegyvásárlás kimutatásai. A nézők részéről feltűnően nagy az érdeklődés.
Az előadás kőkemény kihívás
Béres László rendező szerint az előadás megfogalmaz néhány alapvető gondolatot. Mi az érték, és mi nem? Konzervatív értelemben jónak lenni gyakran pejoratív jelzővel társul. Az előadásban megpróbálják ezeket az értékeket helyükre tenni, visszaadni ezeknek az értékeknek a súlyát, az önbecsülést. Az előadáson 28 gyermek „művész” vesz részt, a főszereplő Ábrahám Gellért. A próbafolyamatot megelőzte egy felkészülési program. A diákok az improvizációs játékokok során megtapasztalhatták azt, mit is jelent a színház. Mennyire fontos az, hogy a színházban dolgozó művész otthon hagyja a gondjait, mindennapi bajait. Mi a próbacipő? Mit jelent az olvasópróba? A rendező láthatatlan jelenléte. A színészekkel való találkozás. A szerepre való összpontosítás technikája. A színpadi beszéd fontosságáról is beszéltek. Az is kiderült, egyesek nem olvasták Móricz Zsigmond regényét. Választ kerestek ilyen kérdésekre is: Mit jelent jónak lenni? Mit várnak a próbafolyamattól? Rájöttek arra, mennyire lényeges a csapatmunka. Improvizációs és beszédgyakorlatokat végeztek. A gyermekek különböző családi környezetből verbuválódtak. Ugyanakkor különböző korosztályokból vannak. Ezekből kell egy színházi csapatot létrehozni, ami távolról sem könnyű. Béres László rendező a jelenbe helyezte a cselekményt. Nyilas Misi története annak a kollégistának a története, aki harcol a saját igazságáért. Nem mafla, nem ügyetlen. Nagyon is harcos. A szereplőknek tulajdonképpen meg kell harcolniuk mindennapi jelenlétükért. Misi ezt a harcot meg tudja küzdeni. Mégis egy adott pillanatban szembekerül az igazságtalansággal. Megtapasztalja, mennyire igazságtalanok tudnak lenni a felnőttek, a diáktársai kegyetlenségét is el kell viselnie. A produkció fináléja optimista kicsengésű, amit az Élet szép című dal fejez ki:
Az élet szép, az élet minden!
Mondhatják, hogy semmid nincsen!
A legnagyobb kincs örökké tiéd!
Béres László szerint az előadás kőkemény kihívás. A gyermek- szereplőktől energiát és szeretetet kaptak, ami pótolhatatlan. „ A Légy jó mindhalálig története sokak számára ismeretes, mert hát ki ne ismerné a pakk, az elveszett kontó, a kis Nyilas Misi sajátos tragédiáját. Számomra a légy jó egy jelige, amit hajlamosak vagyunk manapság már elcsépelt evidenciaként használni, nem tulajdonítva annak mögöttes tartalmat és így nem keresve azt. Úgy gondolom, hogy jónak lenni egyenlő a becsületességgel, és az arra való törekvéssel. A rendszerek, az elvárások ellenére mindig és minden koron megmaradni önmagunknak. Nem szól ez a darab másról, mint hűnek lenni önmagunkhoz.”- olvasható a sajtóközleményben.
Béres László 1972-ben született Kolozsváron. A Bukaresti Ion Luca Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem Rendezés szakon szerzett diplomát. 2005 és 2012 között az alternatív színház, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója. Jelenleg a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója. A ’90-es években a Babeș- Bolyai Tudományegyetem Szociológia szakon végzett. Zenés darabokat, valamint operettet is rendezett.
Ábrahám Gellért harmadik alkalommal kapott főszerepet. A „Valahol Európában” című musicalban (Kuksi) és „A kétbalkezes varázslóban”(Éliás Tóbiás) ugyancsak főszerepe volt. Most- mondta Gellért - új volt a csapat. Nyilas Misihez hasonló gondjaim nekem is voltak. Az én jellemem találkozik a Nyilas Misi jellemével. Ábrahám Gellért a kolozsvári Waldorf- iskola 8. osztályos tanulója. Az osztálytársai büszkék rá, és megnézik az előadást. Tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban szeretné folytatni. Színész szeretne lenni. Igyekszik egyeztetni az iskolai követelményeket a színházban folyó feladatokkal.
Horváth Zoltán az előadás korrepetitora szerint a „zeneszerző az entertainment részében rejtette el mindazt, ami a zene lényegét fejezi ki.” Olyan üzenetei vannak, amik Móricz idején voltak aktuálisak, azonban ma is azok. A musical Tízperc című dala a diákok életérzését érzékelteti.
Feleltetés, lecke és dolgozat
Átkozhatod diák a sorsodat!
Mi az, ami segít, hogy elviseld?
Barátom, a választ tán sejtitek
Jakab Melinda koreográfus ez alkalommal is bizonyította, számára nincs titok a tánc világában. A 3-4 perces betétekhez nagyon sok munka kell. Nem könnyű elérni az egyszerre lépést. „Ezek a gyermekek mesélnek, énekelnek, táncolnak, jelenlétükkel növelik a drámát és a humort”. Az elért eredményre büszke. Hiszen amatőrökkel kellett ezt elérni.
A dinamikus előadást érdemes megtekinteni gyereknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt, mert továbbgondolásra készteti a nézőt. A darab mondanivalóját talán úgy fogalmazhatnánk meg: nehézség, megpróbáltatás, szenvedések ellenére az ember tartson ki az igazság mellett.
Csomafáy Ferenc