2020.11.14. 17:38
Utolsó útjára kísérték Szőcs Géza József Attila- és Kossuth-díjas költőt
A piliscsabai temetőben, református szertartás keretében búcsúztatták szombaton az életének 68. évében elhunyt Szőcs Géza Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, Magyarország korábbi kulturális államtitkárát, Orbán Viktor kormányfő kulturális főtanácsadóját.
Szőcs Géza temetése
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd
János Piroska
A gyászszertartás Szép Mónika református lelkipásztor igei szolgálatával kezdődött, melyben Dániel könyvének 3:14–18 verseit, illetve Pál apostolnak rómabeliekhez írt levelének 5:1–5 verseit olvasta fel. Prédikációjában elmondta: bár emberi szemszögből nézve kevésnek bizonyul a 67 esztendő, Isten azonban nem számokban méri életünket, hanem akkor hív haza, amikor elvégezzük a ránk bízott feladatot, nincs rövid vagy hosszú élet, csak bevégzett és bevégezetlen. Szőcs Géza – egyik közeli ismerőse szerint – három ember életét élte: koncentrált, tartalmas életet kapott Istentől. Élete egyszerre volt a szabadságért küzdő és a szabadságot elfogadó élet – tette hozzá a lelkipásztor.
A fiatal költők nevében búcsúzó Korpa Tamás költő, kritikus, szerkesztő azt hangsúlyozta, hogy Szőcs Géza kivételes tehetségű költő volt, aki talentumait élete során megőrizte, gyarapította, majd nagy hatású verseskönyvek sokaságában tett közkinccsé. Elmondása szerint Szőcs Géza első kötetei valóságos paradigmaváltást jelentettek a romániai magyar költészetben, inspirálta a fiatalabb és az idősebb generációkat, túlmutatva az országhatárokon.
Orbán János Dénes költő, prózaíró, irodalomszervező elmondta: ha egyszer emlékmúzeumot létesítenek Szőcs Géza számára, abban nem lesz látható a költő íróasztala, hiszen egy végtelenül elfoglalt, excentrikus egyéniség volt, akinek nem volt szüksége ilyen alkalmatosságra, egyszemélyes intézményrendszerként tevékenykedett, aki immár a továbbiakban a bennünk élő „költőmackó” lesz. Felidézte Szőcs Géza fiatal költőket támogató tevékenységét, a Kolozsváron elindult Előretolt Helyőrség mozgalom kezdeteit. „Óvakodjunk mindentől, ami szokványos. A legfontosabb izgalmasnak, érdekesnek, különlegesnek lenni, nem pedig tökéletesnek. A tökéletesség a középszer vágyálma, ők azok, akik a végletekig kimunkált részletekkel próbálják ellensúlyozni a sziporkázó ötletek hiányát ” – idézte fel Szőcs Géza legfőbb tanítását.
Modern Julianus barát
„Szőcs Géza több volt, mint barát, mentor, stratégosz, lelki támasz volt” – kezdte búcsúbeszédét Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Több volt, mint kortárs, költő, politikus, több mint közéleti személyiség, több volt, mint tanácsadó – tette hozzá. Soha nem tudott pihenni, zsáknyi ötlettel érkezett a megbeszélésekre. „Az alkotás öröme éltette a legszürkébb és legnehezebb hétköznapokon is. Nem engedett '48-ból, sem '56-ból és sem '89-ből, de nem engedett 2148-ból, 2256-ból és 2389-ből sem. Hitt, biztos volt benne, bármiben lefogadta volna, hogy Magyarország és a magyar nemzet nemcsak volt, hanem lesz is. Tektonikus képzelőerővel bírt, azt a különleges világot, amelyet magában hordott, s amelybe olykor-olykor nekünk bepillantást engedett, mély és pontos erkölcsi érzékkel építette föl. Természetes volt számára, hogy a számos jövőből, amit ő el tudott képzelni, mindig a nemzet és a haza számára a legjobbat válassza ki” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Olyan személynek nevezte, akit nem lehet beskatulyázni, „költőien lakozott” ezen a Földön. „Tudta, hogy a magasban lebegő hazát valakinek le kell horgonyozni az anyaföldre. (…) Sokan gondolják, hogy a kormányzati hatalmat jóra kell használni. Szőcs Géza volt az, aki megtanította nekünk, hogy ez nem elég. A hatalmat arra kell használni, hogy a legnagyobb dolgokat vigyük vele véghez. Ez választ el és ez különböztet meg. Fölfelé, a látóhatár fölé, a csillagok felé kell törekedni, a távlatoktól nem megijedni, soha meg nem szédülni.” Megjegyezte, Szőcs Géza szembeszállt a román és magyar kommunistákkal, a zavaros, átmeneti időkben pedig halk, de súlyos szavú költőként próbált irányt adni.
A miniszterelnök elmondta: 2010-ben, az első kétharmados választási győzelmük után, ő sürgette a keresztény nemzeti alkotmányt, 2014-ben a kormányprogramra emelte a népesedés ügyét. „Ha most ideképzelem, egy modern Julianus barátot látok, aki éppen indulófélben van, hogy megkeresse, ami elveszett” – fogalmazott a kormányfő. 2018-ban – folytatta -, a harmadik kétharmados győzelemnél Szőcs Géza arra vállalkozott, hogy „a magyar géniusz nyomába ered”, összegyűjti a magyar találmányokat, víziókat, és a haza szolgálatára bírja a magyar zseniket; „ezt a munkát szakította félbe a halála, és ennek folytatását hagyta ránk”. Idézte kulturális főtanácsadója politikai krédóját is, miszerint a magyar nemzet történelmi küldetést teljesít, amely mélyen összefügg a kultúrával. Azt szerette volna, hogy tudásközpont épüljön fel „e keresztúthazában”, Kelet és Nyugat, Dél és Észak e sokat látott találkozási pontján. Hitt abban, hogy a magyar a legműveltebb nemzetek egyikévé lesz Európában, ha Isten is megsegít – mondta a kormányfő. Orbán Viktor irigylésre méltónak nevezte Szőcs Géza pályáját és életívét, hozzátéve: „nekünk pedig már csak az maradt, hogy ne felejtsük el egyetlen szavát sem”. „Isten veled, kedves barátunk, Géza!” – tette hozzá.
A család nevében Szőcs Petra költő, rendező, forgatókönyvíró, Szőcs Géza lánya emlékezett. Elmondta, hogy édesapja úgy volt magyar, hogy egyetemes volt, sok emberen segített, és az ellenfeleivel is toleráns volt. „Idő előtti volt ez a távozás. Csináld azt, amit szeretnél, legyél ott, ahol akarsz, akár több helyen is. És amennyire lehet, maradj azért velünk” – búcsúzott Szőcs Petra. A temetési szertartást a Himnusz eléneklésével zárták.
Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró november 5-én hunyt el Budapesten. Szőcs Gézát a magyar miniszterelnökség saját halottjának tekinti.