2008.10.16. 10:49
Saját tévéje lesz az erdélyi magyar lakosságnak
<p>Elindultakaz Erdély Tv próbaadásai, elsősorban hír- és magazinműsorokkal. Az új csatorna számít Magyarország segítségére, és együttműködést tervez magyar médiumokkal is. A román illetékes örül a kezdeményezésnek, bár megszívlelendőnek tartja, hogy a műsorokat esetleg románra is lefordítsák.</p>
Az Erdélyi Magyar Televízió megalapítása évek óta napirenden van, most azonban úgy tűnik, meg is valósul: szeptember 15-től beindultak a próbaadások. A televízió munkáját felügyelő Janovics Jenő Alapítvány kuratóriumának elnöke 2004 óta az a Nagy Zsolt, aki korábban a román koalíciós kormány kommunikációs és informatikai (IT) minisztere volt az RMDSZ színeiben (ám jelenleg nem tölt be pártfunkciót). A televízió produceri tevékenységét pedig Szudár László, a tizenhét évvel ezelőtt Békéscsabán Magyarország első magántévéadóját létrehozó vállalkozó látja el. Rasvan Popescu, az Országos Audiovizuális Tanács elnöke szerint az Erdély Tévére szüksége van a romániai magyarságnak, hiszen ez lenne az egyetlen kereskedelmi adó, amely az erdélyi magyarokról szól az erdélyi magyaroknak, ők működtetik saját közösségük számára, saját nyelvükön. „Az erdélyi magyar közösség igénye a mérvadó. A médiapiac Romániában nyitott és szabad, és meggyőződésem, hogy itt helye van egy ilyen kezdeményezésnek is. Sőt, szerintem jó lenne, ha minden nagyobb etnikai közösség - a közszolgálati csatornák adásai mellett -, működtetni tudna egy kereskedelmi csatornát is.”
Elsősorban kulturális témákat mutatnának
A próbaadások 2008. szeptember 15-től láthatók, egyelőre csak Marosvásárhelyen. Mint Szepessy Előd ügyvezető igazgató lapunknak elmondta, elsősorban hír- és magazinműsorokat szeretnének gyártani. Az adó eddig 80 dokumentumfilmet vásárolt a Krónika filmstúdiótól. Ezek elsősorban történelmi, kulturális és természetismereti témájúak, de folyamatosan tárgyalnak más produkciók beszerzéséről is.
Rasvan Popescu, a román Országos Audiovizuális Tanács elnöke a FigyelőNetnek elmondta: kizárólag az Erdély Tv médiastratégiájától függ, hogyan döntenek arról, milyen nyelven sugározzanak..„Ha úgy döntenének, hogy kétnyelvű televíziót akarnak működtetni vagy hogy románra fordítsák a műsoraikat, kizárólag az ő döntésük, de semmilyen törvény nem tiltja, hogy csak magyar nyelven működjön az Erdély Tv.
Mivel egy olyan térségben működik, ahol közel fele-fele arányban élnek magyarok és románok, lehet, hogy nem ártana, ha a román anyanyelvű médiafogyasztókat is megszólítanák” – tette hozzá Rasvan Popescu.
Egyenlő elbírálás a román adókkal
Megjegyezte: a román Országos Audiovizuális Tanács és az Erdély Tv között kizárólag intézményi kapcsolat van. Az Erdély Tv-nek meg kell felelnie a törvényes előírásoknak pont úgy, mint minden más romániai televízió, hiszen ugyanabban a bánásmódban részesülnek. Az a tény, hogy magyar nyelven sugároznak, a törvény előtt nem teszi kivételessé őket.
Nagy volt a túljelentkezés
Szepessy Előd ügyvezető igazgató elmondta, hogy a frissen induló csatornán az állásokat meghirdették, és több mint száz személy adta be a jelentkezését. Őket egy öttagú bizottság hallgatta meg három ütemben, különböző elméleti és gyakorlati feladatokon értékelve rátermettségüket. „Egy fiatal, dinamikus csapatra szeretnénk építkezni” – hangsúlyozta Szepessy. Az álláshirdetésekre Erdély minden területéről érkeztek túlnyomó többségben fiatal jelentkezők.
A három ütemben zajló meghallgatásokon az elméleti tesztet szóbeli interjú követte, majd gyakorlati feladatok végrehajtását kérte a bizottság: Kós Anna (főszerkesztő TVR magyar nyelvű adása), Ungvári Zrinyi Imre (filozófus, egyetemi tanár), Gáspárik Attila (a román audiovizuális tanács alelnöke), Szudár László (producer, Csaba Tv) és Szepessy Előd (ügyvezető igazgató, Erdélyi Magyar Televízió).
Objektíven, pártoktól függetlenül
Szepessy Előd elmondta, a televízió az erdélyi magyar pártoktól függetlenül fog működni. Az Erdély Tv olyan közszolgálati televízió kíván lenni, amely a híreket objektíven mutatja be, politikai hírek esetében pedig a vélemény kialakítását a nézőkre bízza. „Új televízió, egyedi arculattal, máshol eddig nem látott új erdélyi arcokkal kíván megjelenni a nézők előtt” – hangsúlyozta Szepessy. Nem teljesen ért ezzel egyet az Országos Audióvizuális Tanács elnöke. „A politika szerves része közéletünknek, ha egy médium objektíven kívánja tájékoztatni a nézőit, nem vonatkoztathat el tőle teljesen. Elképzelhető, hogy mások a prioritások, hisz minden médiaintézmény maga határozza meg, hogy milyen médiapolitikát folytat. Lehet politika nélkül is, csak nem tartom célravezetőnek. Meggyőződésem, hogy a nemzeti közösségeket szolgáló médiumoknak bizonyos közszolgálati elvárásoknak is eleget kellene tenniük”- hangsúlyozta Rasvan Popescu.Az új csatorna ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére kifejtette, hogy mivel az Erdély Tv egyedi jellegű, és az erdélyi magyar közönségnek készül, ezért az anyaországtól folyamatos elvi és gazdasági segítségre számítanak. A televízió finanszírozását a tervek szerint három bevételi forrásból oldanák meg: egyrészt uniós és országos pályázatokon szerzett pénzekből, másrészt nagy- és kiskereskedelmi bevételekből. De a Janovics Jenő Alapítvány eddig összesen 300 millió forint támogatást kapott a magyar államtól is az induláshoz.
„Televíziónk a kor elvárásainak megfelelően interneten is elérhető szeretne lenni. Az internetes megjelenésünk előkészítése a televízió beindításával párhuzamosan zajlik” – mondta Szepessy Előd. Hozzátette: minden lehetséges magyarországi televízióval együtt kívánnak működni.
Az Erdélyi Magyar Televízió megvalósításáról még 2003. november 14-én, Budapesten folytatott tárgyalás során született megállapodás Markó Béla RMDSZ-elnök és Medgyessy Péter akkori miniszterelnök között. (FN)