ERDON Helyi hírek

2008.10.06. 17:19

Terítéken lesz a szemétkérdés

<p>Szatmár megye - Európai uniós elvárás, hogy 2013–ra Romániában is kizárólag olyan szeméttelepek működjenek, amelyek megfelelnek minden környezetvédelmi előírásnak.</p>

A Szatmár Megyei Konzultatítv Bizottság tegnapi ülésén többek között arról határoztak, hogy állandó napirendi ponttá teszik a megyei szeméttelep és a jövőben létrehozandó regionális hulladékgyűjtő kérdését a bizottság ülésein. Ezzel a lépéssel elérhetik azt, hogy az ebben az ügyben történő lépésekről naprakész információkkal rendelkezzenek. Csehi Árpád, a megyei tanács elnöke és Valentin Macec, a megyei tanács alelnöke bejelentették, hogy időszerűsíteni fogják a létrehozandó szeméttelep technikai adatait, és ennek alapján számíttatják ki újra a szükséges költségeket, amelyek alapján meg lehet szervezni egy új licitet. Az eddigi becslések szerint a kivitelezési munkálatok 20–22 millió euróba kerülnének.

Sürgőssé vált

A szeméttelep létrehozása az egyik legsürgősebb a megyei tanács feladatai közül, hiszen ahogy a hónapok telnek, úgy lesz egyre erősebb a Környezetvédelmi Minisztériumon az Európai Unió felől érkező nyomás. Korodi Attila, a környzetvédelmi szaktárca vezetője optimistán nyilatkozott legutóbb az uniós elvárásoknak megfelelő szeméttelepek létrehozásának kérdésében. Szerinte a regionális hulladékgyűjtők kilencven százaléka 2013–ra elkészülhet. Viszont kihangsúlyozta azt, hogy jövőre minden háztartási hulladékgyűjtőt be kell zárni Romániában, amely országos szinten kétszáz nagyobb telepet és néhány száz kisebbet jelent.

Nem csak a városnak jelent azonban gondot a legális és illegális szeméttelepek kérdése. A vidéki polgármestereknek is meg kell szüntetniük a települések szélein lévő illegális szeméttelepeket, méghozzá a környezetvédelmi törvények ide vonatkozó részeinek betartása mellett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!