ERDON Helyi hírek

2010.03.25. 12:30

Többszáz rendőrt léptettek elő

<p>Bihar megye - 188 éves fennállását ünnepelte tegnap a hazai rendőrség. A Bihar megyei Rendőrség új nagyváradi székhelyén is ünnepség zajlott, melynek keretében több mint 300 rendőrt léptettek elő.</p>

Alina Dinu rendőrségi szóvivő felolvasta Petre Tobă, a Román Rendőrség országos főfelügyelőjének köszöntő szavait. Elhangzott, bár nagyra becsüli a rendőrök hozáértését és önfeláldozását, nem tud eltekinteni olyan esetektől, amikor nem voltak a helyzet magaslatán, és nem feleltek meg az elvárásoknak.

Nő a hatékonyság

Gavrilă Ghilea prefektus azt hangsúlyozta: a rendőri szakma egyáltalán nem könnyű, annál is inkább, mivel ilyenkor, krízis idején szinte mindennaposakká váltak az erőszakos cselekmények. „Bízom a váradi rendőrségben” - mondta, majd gratulált a jelenlévőknek. Radu Ţîrle megyei tanácsi elnök kifejtette: azért is örül annak, hogy végre új székhelyük van a rendőröknek, mert így egy speciális iskolát költöztethetnek a Traian Lalescu utcai épületbe, melyet eddig a rendőrség foglalt el. „Hamarosan megkapják a számlát” - tréfálkozott, majd arra tért ki: örül annak, hogy egyre több bűneset elkövetőit azonosítják; egyúttal biztosította a jelenlévőket arról, hogy a megye a továbbiakban is támogatni fogja a rendőrséget.
Viorel Gavra Bihar megyei főügyész elmondta: jelenleg egyetlen súlyos, erőszakos cselekményről sem tudnak megyénkben, melynek elkövetőit ne azonosították volna. Hozzátette, ebben nagy szerepe van a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) munkatársainak, akik „specifikus módszereikkel többször is éjt nappallá téve segítettek a súlyos esetek felgöngyölítésében”.

Előléptetések

Adrian Bucur, a Bihar megyei Rendőrség főfelügyelője megemlítette: azért nem kellene sietnie a megyei tanácsnak az iskola beköltöztetésével, ugyanis pár hét még eltelik, amíg sikerül megoldaniuk a költözést. „A felújított székhely jobb teljesítményekre sarkall bennünket” - mondta, majd további jó eredményeket kívánt kollégáinak.
A későbbiek során a jelenlévők személyesen gratuláltak minden, idő előtt előléptetett rendőrnek. Azokkal együtt, akik rendes előléptetésben részesültek, számuk túllépi a 300-at. Az új székhely dísztermében szervezett ceremónia utosó mozzanata az volt, amikor pénzjutalomban részesítették a rendőrök gyerekeit, akik különleges tanulmányi vagy sporteredményeket értek el.

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!