ERDON Helyi hírek
2010.06.24. 09:38
Szent László király emlékezete
<p>Nagyvárad - Szerda délután a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ szervezésében a váradi Tibor Ernő Galériában bemutatták a Szent László király emlékezete című kötetet.</p>
"Szent László személyiségében virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység. Benne forrt össze a keresztény szentség a nemzeti szellemmel. Szent István népe apostola volt, az ő idejében a kereszténység idegen földbe ültetett fa volt, melyet István könnyeivel öntözött. Meg is fogant, de meggyökerezni Szent László király korában tudott. Szent László a magyar életet, a magyar eszményt tette kereszténnyé."- olvashatóak Exc. Tempfli József kiérdemesült megyés püspök gondolatai a Bunyitai Vince által írt és szerkesztett kötet előszavában, melynek reprint kiadása a Méliusz Könyvek sorozatban jelent meg.
Széles műveltségű
A Hajdú- Bihar Megyei Önkormányzat által támogatott szerda délutáni rendezvényen Nagyvárad nyugalmazott főpásztora arra hívta fel a figyelmet: Bunyitai Vince széles műveltségű, sokoldalú személyiség volt. Nem csupán papi emberként tevékenykedett, hanem történetírással is foglalkozott, s Biharország állat- és növényvilágát is tanulmányozta. Hozzátette: Debrecen és Várad testvérvárosokként ezer szálon kötödnek egymáshoz, hiszen mindketten a bihari régió részei. A hiánypótló album ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalok is jobban megismerjék a városalapító királyt és korát.
Cs. Tóth János, a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója szintén a Partium kulturális, gazdasági és földrajzi egységét emelte ki, megitélésében az együttgondolkodás napjainkban mindennapos cselekvény és tény. Az eredetileg 1892-ben, a lovagkirály szentté avatásának 700. évfordulója alkalmából megjelent könyv három részre tagolódik, ezek a fejezetek a legendákról, a Szent László halála utáni történésekről és a fennmaradt emlékekről szólnak. A kötetet egyébként csütörtök délelőtt a cívisvárosban is bemutatták, Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspök jelenlétében.
Domborművet állítana
Szólláth Tibor országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke a Méliusz Központ azon kezdeményezését méltatta, hogy alulról kell építkezni, el kell vinni a kulturát a néphez. "Fontos, hogy ne tegyen bennünket bolonddá a minket körülvevő világ, mert egy gondolatközösség vagyunk", vélekedett. Meglátásában a könyv eligazít, ezért hasznos volna, ha felolvasnánk gyermekeinknek is. Lényeges ugyanis, hogy ismerjük a történelmünket, mert csakis hittel védhetjük meg Európát, ez emel ki minket a gazdasági és erkölcsi válságból.
Jantyik Zsolt derecskei alpolgármester, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés művelődésügyi, sport- és civil kapcsolatok bizottságának elnöke a reformátusok és a katolikusok együttműködéséről beszélt, azon meggyőződésének adva hangot, hogy a kiadvány egy lehetőség arra, hogy felfedezzük egymást. Jakabffy László mérnök, műemlékvédő azt vetette fel: jó lenne, ha egy Szent Lászlónak emléket állító domborművet helyeznének el a váradi vártemplom előtti átjáróban, melyhez a jelenlevők szellemi és anyagi támogatását kérte. A kiadványt a helyszínen 30 lejért lehetett megvásárolni, az eladásból befolyt összeget Exc. Tempfli József jótékony célra szánja.
Ciucur Losonczi Antonius
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre