2010.12.06. 07:17
Évről évre kevesebb a fenyőfa
<p>Hargita megye - Hargita megyében évről évre csökken a karácsonyfának szánt fenyők kitermelése. Megváltoznak a szokások, már az interneten is rendelhető import fenyő vagy műfenyő, de természetesen a válság is érezteti hatását. Karácsonyfának való fenyőt többnyire a beerdősödött legelőkről vágnak ki.</p>
„Megkezdődött a fenyők kitermelésének, szállításának és forgalmazásának ellenőrzése Hargita megyében” – tájékoztatott Cătălin Mutică, a Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság igazgatója. A korábbi évekhez hasonlóan, most is az állami és magánerdészeti hivatalok, a rendőrség és csendőrség közösen végzi az ellenőrzéseket az illetéktelen kitermelők, karácsonyfatolvajok azonosítása érdekében.
A karácsonyfák esetében az értékmegállapítás és kitermelés egyik alapfeltétele a már hét éve bevezetett zárjegy igénylése, ezt minden, eladásra szánt fenyőfára rá kell tenni. Az igazgatóság ebben az évben 30 000 zárjegyet rendelt a Hargita megyében található kevés állami tulajdonú, illetve az állami erdészet által szerződés alapján adminisztrált közbirtokossági és magánerdőkből történő karácsonyfa-kitermelésekre. Az elmúlt évhez viszonyítva ez a szám csökkenést mutat, most főként beerdősödött legelőkről vágnak ki karácsonyfát. Az igazgató szerint jelentősen megváltoztak a karácsonyfa-állítási szokások, teret hódít az import, illetve a műfenyő is. Az igazgatóság idén saját területeiről 1230 fenyőt vágat ki, amelyeket a lakosságnak értékesítenek darabonként 20–30 lejes áron, mérettől függően, illetve cserépbe ültetett fákat is forgalmaznak.
A gazdák kivárnak
Visszafogott érdeklődésről számolt be a karácsonyfák kapcsán Toós János, a csíkszentmártoni központú Csíki Közbirtokossági Erdészeti Hivatal főmérnöke is. Mint elmondta, jelenleg a hivatal által adminisztrált 50 000 hektáros területről mindössze 10 000 karácsonyfa kitermeléséhez szükséges zárjegyet rendeltek. „Ez a szám azonban még változhat, mert a gazdák egyelőre óvatosak, és nem akarják biztos megrendelés hiányában kivágni a fát, mert az így megmaradhat” – mondta Toós János. Szerinte egyértelműen érződik a válság hatása, a 10 000 karácsonyfa fele a tavalyi mennyiségnek. Itt is a beerdősödött kaszálókról, legelőkről vágják a fákat, bár igény és fa lenne az összefüggő erdős területek esetében is. Ott viszont a hivatal nem engedélyez karácsonyfavágást. Az itt kitermelt fák többnyire nem Hargita megyében találnak vevőre, sokat az ókirálysági megyékbe visznek, de jut Maros megyébe is. Néhány esetben a közbirtokosságok térítésmentesen juttatnak karácsonyfát a tagok számára. Az értékmegállapítást és a szükséges iratok elkészítését a hivatal egy fehérfenyő esetében 9 lejért, a lucfenyőnél 7 lejért végzi el, ez tartalmazza a zárjegy árát is.
Karácsonyfa az interneten
Bár a piacokon még csak ezután jelennek meg a karácsonyfaárusok, és ezek esetében árakat nem lehet tudni, karácsonyfa rendelhető az interneten is. Az import, vágott fenyőért, amely eléri az egy métert, már 130 lejt is kérnek, a két méteres példány ára meghaladja a 200 lejt. Műfenyőknél a másfél méterest 100 lejért meg lehet vásárolni, két méteres példány esetében viszont az ár akár ennek többszöröse is lehet.
(www.szekelyhon.ro)