ERDON Helyi hírek

2011.02.27. 12:24

Partneri segítséget óhajt

<p>Nagyvárad - Szombat este háromnegyed kilenc óra körül jelentették be a Váradon tartott RMDSZ-kongresszuson, hogy a küldöttek Kelemen Hunor kulturális minisztert választották meg az RMDSZ új elnökévé.</p>

Szombat este háromnegyed kilenc óra körül jelentették be a Szakszervezetek Művelődési Házában zajló RMDSZ-kongresszuson, hogy a küldöttek Kelemen Hunor kulturális minisztert választották meg az RMDSZ új elnökévé. Ebbéli minőségében tartott első beszédében, ahogy ilyenkor szokás, a politikus sok mindenkinek köszönetet mondott: mások mellett annak a több mint 10 ezernek embernek, akik néhány nap alatt az aláírásukkal támogatták az indulását, a megyei szervezeteknek, amelyek bíztak benne, mindazoknak, akikkel az ügyvezető elnökségben együtt dolgozott, a csíki kollegáinak, akik első pillanattól kezdve mellette álltak, valamint azoknak is, akik a kongresszust előkészítették: Kovács Péter biztosnak és csapatának. Ugyanakkor megköszönte Markó Bélának azt a bizalmat és támogatást, amelyet 1997 óta kapott tőle, amikor belépett az RMDSZ-be és elkezdett dolgozni vele, Takács Csabával együtt.

Hajrá RMDSZ!”

Mindenkinek jó elnöke akarok lenni, egy erős Szövetség egy erős elnöke”- hangsúlyozta Kelemen Hunor. Arra hívta fel a figyelmet: hétfőtől egy új fejezet kezdődik, hiszen munkába állnak, hogy felkészüljenek a 2012-es választásoknak, egyetlen pillanatot sem hagyhatnak ki. „Ki kell elemezni a dolgokat, azt is, hogy hol kell korrigálni. Üzenem minden embernek Erdélyben: az RMDSZ nyitott, befogadó lesz és odafigyel majd minden egyes közösség kérésére, óhajára. A kezemet nyújtom ettől a mikrofontól, illetve erről a színpadról minden olyan egyesület, szervezet és alakuló szervezet felé, amely a politikában, a politikai érdekképviseletben szerepet akar vállalni. Együtt kell menjünk, össze kell fogjunk, mert csak így tudunk sikeresek lenni. Korrekt kapcsolat Magyarországgal, a magyar kormánnyal, a Fidesszel, a KDNP-vel és az ellenzéki pártokkal. Partnerség, egyenlő felek között, úgy, hogy egymást segítsük. Segíteni akarunk, segítségre van szükségünk, de ez partneri segítség kell legyen. Úgyhogy dolgozni fogunk, munkát igérek, összefogást, jó szövetségnek jó elnököt. Menjünk együtt előre, hajrá RMDSZ, hajrá erdélyi magyarok!”, zárta szavait a Szövetség új elnöke.

Erre számítottak

- Körülbelül erre számítottunk, ilyen arányban lett Bihar megyében is Kelemen Hunor megszavazva, pontosan ilyen 70 százalék körül. Az történt tehát, amire számítottunk. Bízunk benne, hogy ugyanolyan jól fogunk tudni vele együttműködni, ahogyan Markó Bélával is. Nyilván erről már tárgyaltunk is előtte, hiszen valamiért mi megszavaztuk a jelölését- nyilatkozta az erdon.ro-nak Kiss Sándor, a Bihar Megyei RMDSZ-szervezet elnöke.

Biró Rozália, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke honlapunknak úgy fogalmazott: „számomra a választás eredménye azt mutatja, hogy a kongresszusi küldöttek úgy érzik, hogy az RMDSZ-nek következetesen tovább kell mennie azon az úton, melyen haladt az elmúlt 21 esztendőben. Kelemen Hunor megválasztása azt bizonyítja, hogy egy olyan embert szeretnének a Szövetség élén tudni, aki hajlandó a nyitottságra, arra, hogy odafigyeljen és meghallgasson minden véleményt, és aki valamilyen formában mukatársa volt Markó Bélának az elmúlt években”.

Ciucur Losonczi Antonius

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!