ERDON Helyi hírek
2011.06.26. 10:18
A pap élete: út Krisztussal
<p>Bihar megye - Szombat délelőtt mintegy 30 paptestvér, illetve Böcskei László és Tempfli József püspökök részvételével tarthatta meg ezüstmiséjét Györfi József érmihályfalvi esperes-plébános.</p>
Az ünnepi szentmise kezdete előtt ministránsok vezetésével vonultak a tisztelendők a plébániáról a templomba, a sort a püspökök, illetve a házigazda esperes-plébános zárta. Györfi József, miután köszöntötte a templom minden padsorát megtöltő híveket, felelevenítette, hogy negyed századdal korábban 17 társával együtt szentelték pappá Gyulafehérváron. Az évfordulóról június 22-én emlékezetek meg közösen, de immár csak 13-an – voltak, akik nem jelenhettek meg, de sajnos olyanok is, akik már eltávoztak közülünk... A tisztelendő köszönetet mondott a támogatásért családjának, és tisztelettel emlékezett kiváló tanáraira. Felszentelése után 3 évig a gyulafehérvári Székesegyházban, 2 évig Szentjobbon szolgált, utána 1991-ben került Érkeserűbe, és onnan Érmihályfalvára.
Mindenkinek mindene
Az evangéliumi idézet az alkalomhoz illően a jó pásztorról szólt, majd az Érmihályfalván „hivatalosan” először járó Böcskei László megyéspüspök mondott szentbeszédet. Ebben először utalt az ünnepelt szavaira, aki korábban azt mondta: a minapi találkozón arról beszéltek társaival, hogy van-e szükség ezüstmisére ? Arra jutottak, hogy igen, ha annak a hálaadás áll a középpontjában. A püspök szerint 25 év szolgálatra emlékezni már „kiemelkedő esemény”, és megengedhető annak megünneplése, hiszen egy pap életében ez igen jelentős idő, amikor kialakul „az isteni mű”. A szolgálatot minden időben fel kell vállalni, bátran szembe kell nézni a ma kihívásaival is, fejtette ki a püspök. Hozzátette: a papnak az egész emberre figyelnie kell – minden emberre és minden élethelyzetben. Szent Pállal szólva: a pap mindenkinek mindene legyen. Saját élete pedig nem más, mint út Krisztussal, az ünnepelt ajándéka pedig legyen megértés, szeretet és imádság, fejeződött be a prédikáció.
Ezüstmisés áldás
Az említettek mellett az egyházközség hívei azért több ajándékkal is készültek, a papi hivatást 25 éve gyakorló, a helyi egyházközséget 18 éve szolgáló lelkésznek misekelyhet és miseruhát ajándékoztak az évfordulón. A fiatalok verseket mondtak, Szűz Mária szobra előtt pedig egy zöld alapon fehér szegfűkből a 25-ös számot formázó virágkompozíció hirdette az ünnepi alkalmat. A szentmisét ezüstmisés áldás zárta. Három hét múlva ismét jelentős ünnep lesz az egyházközségben, püspöki látogatással: július 17-én bérmálásra, és a templom renoválás utáni újraszentelésére kerül sor.
Rencz Csaba
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre