ERDON Helyi hírek

2012.03.13. 15:46

Női világimanapi összejövetel Érmihályfalván

Bihar megye - Az ökumenikus női imanap alkalmából közös ünnepséget tartottak a napokban az érmihályfalvi görög katolikus templomban a vendéglátó gyülekezet és a reformátusok részvételével.

Bihar megye - Az ökumenikus női imanap alkalmából közös ünnepséget tartottak a napokban az érmihályfalvi görög katolikus templomban a vendéglátó gyülekezet és a reformátusok részvételével.

 

 

A tavaly májusban felszentelt érmihályfalvi görög katolikus templomban a vendéglátó gyülekezet nevében Zima Zorel lelkész köszöntötte a minden padsort megtöltő híveket románul és magyarul, illetve a különböző felekezetekben szokásos módon. A nemzetközi női imanap liturgiáját malajziai keresztény nők állították össze, ennek jegyében zajlott az összejövetel. A megjelenteket előbb Kovács Zoltán polgármester, mint a református egyházközség főgondnoka köszöntötte, kiemelve, hogy példát vehetünk az ázsiai asszonyokról, aki nehéz körülmények között is erősen megélik hitüket.

 

Megmaradásunk hordozói

 

Balázsné Kiss Csilla lelkész egyebek mellett arról beszélt, hogy az elégedett ember a boldog ember, ami a lelki elégedettséget jelenti - azt, amikor a jót és a szeretetet tettekre tudjuk váltani. Az előző nap volt nőnap okán Zima Zorel két nyelven elmondott beszédében a nőket a teremtés ajándékainak nevezte, akik nem csak a fizikai, de a lelki megmaradás hordozói, letéteményesei is. A szintén két nyelven elhangzott Miatyánk után a két gyülekezethez tartozó gyerekek adtak elő a nők napja alkalmából összeállított műsort, majd a házigazdák szeretetvendégségre invitálták a megjelenteket.

Rencz Csaba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!