Európa nincs felkészülve egy katonai konfliktusra

Nem tudni hová fog fejlődni az ukrán konfliktus, mondta többek között Emil Hurezeanu, a romániai közélet egyik legismertebb újságírója, politikai elemzője, aki a nagyváradi városházán nemrégiben tartott előadása előtt nyilatkozott a Bihari Naplónak.

– Melyek lehetnek az ukrán válság közép- és hosszútávú következményei, illetve milyen hatásai lesznek ennek Romániára nézve?

– A legtöbb megfigyelő azt hiszi, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus még csak az elején tart. Putyin már régebben megváltoztatta stratégiai érdekeit és koncepcióit. Még az Egyesült Államokkal való kapcsolatok látványos rendezése előtt, vagyis 2007-ben, a Müncheni biztonságpolitikai konferencián beszélt egy új hidegháború kitöréséről. Ez egy figyelmeztetés volt. 2008-ban kezdődött a grúziai háború, ami a két enkláve, Abházia és Dél-Oszétia elfoglalásához vezetett. Majd a 2008-as bukaresti NATO-konferencián Putyin ismét egy kelet-nyugat konfliktus gondolatával állt elő, mikor jelezte, hogy a NATO túlságosan megközelíti Oroszország határait. Azt hiszem, egy olyan térkép áll előttünk, amelyben Ukrajna és a Fekete-tenger medencéje mellett létezik egy sebezhető kelet-európai szárny. Az egykor a Szovjetunióhoz tartozó balti államokról van szó, de legalábbis a három közül kettőről, ahol jelentős orosz kisebbségek élnek. Aztán ott van Lengyelország, a legfontosabb észak-európai ország, mely a Szovjetunióval és Oroszországgal folytatott háborúk és traumák hosszú történetét tudhatja maga mögött. És végül itt van Románia, amelynek határai légvonalban mindössze háromszáz kilométerre vannak a Krím-félszigettől. A tavalyi odesszai incidens, majd egy robbantásos provokáció Harkovban sokakat arra késztetett, hogy azt higgyék, az oroszok offenzívája Ukrajna közepe felé, sőt, valószínűleg még tovább irányul. A NATO tábornokok aggodalmaskodnak a leginkább az orosz katonai veszély miatt. Az Európai Unió, és főként Franciaország és Németország a diplomáciát részesíti előnyben, de az még kérdés, hogy meddig mennek el, illetve meddig fognak még diplomáciai síkon maradni. Európa ugyanis nincs felkészülve egy katonai konfliktusra.

Hibrid háború

– Európa fel lesz valaha készülve egy katonai konfliktusra Oroszországgal?

– Nem. Fel volt készülve régebben. Putyin a hibrid háború híve, ahogy a nyugati katonák nevezik ezt a fajta háborút, amit a provokáció, a kibernetikai kémkedés, a diplomáciai, politikai, retorikai, propagandisztikus konfliktusok és egyes feszültségek kiaknázásának a kombinációja jellemez, sőt, hozzátartozik akár egyes konfliktusok gerjesztése is bizonyos övezetekben. Ez volt a helyzet Grúzia két tartományában, Ukrajna keleti részén, és bizonyos tekintetben a balti államokban is, ahol most ugyan nincsenek konfliktusok, de ott is bármikor kreálhatók. És valószínűleg ez a helyzet Romániában is. Olyan térségekre utalok, ahol a szeparatizmus, a szeparatisták a kelet-ukrajnai modell alapján bizonyos szerepet játszhatnak, nem pusztán önmaguktól vagy az adott térségben tapasztalható helyzet miatt, hanem Oroszország bátorítása és provokációi nyomán. Még 2013 nyarán Geraszimov orosz vezérkari főnök, majd alig valamivel később az Oroszország Hangja portál román nyelvű verziója is utalt Oroszországnak arra a meglehetősen könnyűnek mutatkozó lehetőségeire, hogy bizonyos régiókat destabilizáljon, és ezek között a destabilizációs forgatókönyvek között szerepelt a magyarok lakta Erdély is. Egyébiránt az oroszok többször is kérdezték már azt, hogy a románok miért érdeklődnek annyira Ukrajna iránt, mikor itt van nekik a Székelyföld, nekik ezzel kéne foglalkozniuk. Úgy vélem, hogy a nemzetközi jogrendnek a megkérdőjelezése, ahogyan azt a második világháború végén, az 1975-os Helsinki Konferencián és a kilencvenes évek elején a Párizsi Chartában rögzítették, nyilvánvalóan nem kielégítő az oroszok

számára, ezért a legtöbb, a helyzetet ismerő nyugati elemző azt állítja, hogy reálisan fennáll az államhatárok revíziójának a veszélye. A németek szeretnék azt hinni, hogy ez a veszély Kelet-Európára vonatkozik, ez is az egyik ok, ami megakadályozza őket abban, hogy Boxer típusú páncélozott járműveket szállítsanak Litvániának. Oroszországnak az első világháború befejezése óta van egy Lenintől és Trockijtól származó taktikája, amelyet most reaktivál: a Nyugatot nem lehet tömbként kezelni, ehelyett ellentéteket kell szítani a Nyugat országai között. Most ott tartunk, hogy senki nem tudja, mit akar Putyin, a NATO megerősíti állásait, és egyre több európai gondolja azt, hogy a nukleáris paritás felülvizsgálata – amit csak az Egyesült Államok érhet el Oroszországgal szemben – az egyetlen megoldás, ami nyilvánvalóan meggátolhatja a hibrid háború más formákban történő elhúzódását. Románia sebezhető helyzetben van, mert kijárása van a Fekete-Tengerre, amerikai érdekek is kötődnek hozzá, és Magyarországtól eltérően egy cseppet sem barátságos Oroszországgal.

Magyar-román viszony

– Az ukrán válság geopolitikai kontextusában hogyan látja a magyar-román viszonyt? Kérdezem ezt annak tudatában, hogy ön az Orbán-kormány következetes kritikusa.

– A román-magyar kapcsolatok ugyanolyan mértékben jók, vagy kevésbé jók, mint bármikor. Azt észrevettem, hogy Băsescu elnöki mandátuma alatt nagyobb volt a megértési készség, ami valószínűleg bizonyos közös érdekekből indult ki, amelyek egyébként sokkal számosabbak, mint a lehetséges nézeteltérések. Románia meglehetősen nyugodtan ünnepli az első világháború lezárásának a centenáriumát, mert az egyik győztes állam volt akkor. Magyarország erre a centenáriumra meg nem értettség érzetével, nyugtalansággal, revíziós szándékokkal tölti fel magát. Nem mondom, hogy visszavágni akar, de mindenesetre saját történelmének, valamint annak a liberális demokráciának a revíziójára készül, amely Magyarországot az Európai Unión és a NATO-n belül tartja.

– Amit most állít, azt Magyarországra, vagy csak az Orbán kormányra nézve tartja érvényesnek?

– Az Orbán rezsim katalizálja és sürgeti ezt a hozzáállást.

– Ön szerint fog-e változni a romániai magyarság helyzete Klaus Iohannis államfővé választása után, és ha igen, milyen irányba?

– Úgy vélem Klaus Iohannis rendelkezik egyfajta kozmopolita, a romániai, és főként az erdélyi kisebbségek történelmi együttélése iránti érzékenységgel. Iohannis úr jobban megnyugtat minket, mint egy román elnök, aki vagy elkerülné a feszültségeket, vagy durvább, szigorúbb lenne ebben a tekintetben.

Egységesítő szobrok

– És végül egy helyi kérdés. Önnek románként, a romániai közéletet illusztris tagjaként lenne-e bármilyen kifogása az ellen, hogy Nagyvárad főterén helyet kapjon Szent László magyar király szobra?

– Nekem van egy vitám Nagyszebenben magával Iohannis elnök úrral. Amióta polgármester lett, folyamatosan kérem tőle, hogy vegye ki Nepomuki Szent János szobrát a római katolikus templom belső kertjéből, ahol most őrzik, és tegye vissza a helyére, a város főterére, ahol közel háromszáz évig állt, és a kommunisták 1948-ban eltávolították a térről, de nem tették tönkre, most pedig ott áll a templom udvarán elizolálva. Én híve vagyok az egységesítő szobrok visszatérésének régi helyükre, és Nepomuki Szent János közvetíti ezt békét és nyugalmat, hiszen ő a hallgatás szentje. Lehet, hogy László nem volt a hallgatás szentje. Amennyire én tudom, ő egy militáns szent, egy birodalmi király volt. De ha vannak a nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot és az európai fejlődést hordozó üzenetek, miért is ne? Ezeket az üzeneteket szobrok is közvetíthetik.

Pap István