2015.08.17. 12:19
Nyilas Misi járt Nagyváradon
Szombat este a várbeli nyári színházban a nyíregyházi Mandala Dalszínház tagjai léptek fel a Légy jó mindhalálig című musicallel. Különösen Nyilas Misi nyerte el a közönség tetszését.
Szombat este a várbeli nyári színházban a nyíregyházi Mandala Dalszínház tagjai léptek fel a Légy jó mindhalálig című musicallel. Különösen Nyilas Misi nyerte el a közönség tetszését.
A Móricz Zsigmond regénye alapján készült Légy jó mindhalálig című musical előadással folytatódott szombat este a július 17. és augusztus 30. között az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és a nyíregyházi Mandala Dalszínház „koprodukciójában” a várbeli nyári színházban zajló IV. Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál. A megszokott módon ismét telt ház volt, még a várfal szélein is sokan ültek.
Az érdeklődőket Dobos László, a Mandala Dalszínház vezetője köszöntötte, ezúttal némiképpen személyesebb üdvözlettel, lévén hogy a nyírségi társulat legújabb és egyik legnagyobb sikerű előadását adták elő. Úgy vélte: Nyilas Misi sorsa, története nem tanúságok nélküli, hanem mindenkit megérint, illetve elgondolkozásra késztet, hiszen egy kicsit arról szól, hogy az összetartozás, a széthúzás és a jogtalan támadások sokszor a visszájára sülhetnek el. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azon meggyőződésének adott hangot, hogy a nyári színházi zárt kapus előadások pozitív visszaigazolásként bizonyították a létjogosultságukat, és ellentmondva a kishitűségnek, beivódtak a térség nyári közéletébe.
Jónak lenni
A politikus a regény, illetve a musical címére utalva ugyanakkor hangsúlyozta: hűnek kell maradni a közösséghez, a váradi magyarsághoz, és jónak lenni mindvégig, még akkor is, ha igazságtalanságok érnek minket, ha úgy gondoljuk, hogy nem érdemelt bírálatokat kapunk. Az egybegyűlteket ezután Nyíri Tamás NMD-elnök is köszöntötte.
A felvezetés után egy színvonalas, jó előadásnak lehettek fül- és szemtanúi az egybegyűltek. Természetesen sok gyermekszereplő feltűnt, akik ügyesen mozogtak a színpadon, a prímet pedig egyértelműen a Nyilas Misit játszó kisfiú vitte el, aki alakításával sokak tetszését elnyerte.
Ciucur Losonczi Antonius