Búcsúünnep a Posticum kápolnájában

Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztek csütörtökön a Posticum kápolnájában, egyúttal Németh László nyugalmazott lelkész 71. születésnapját is megünnepelték. A mise szeretetvendégséggel folytatódott.

Barta Szabolcs lazarista szerzetes atya celebrálta a misét Árpád-házi Szent Erzsébet búcsúünnepén, kocelebrált Pék Sándor esperes, Láber Ferenc plébános, Németh László nyugalmazott plébános, Tóth Attila Levente plébános, Karácson Tibor lelkész, Bărbuţ Petru plébános és Bakos Gábor káplán, segédlelkész.

Kiút a szeretet

Hogyan tehetnénk jót azokkal, akik átkoznak, hogyan imádkozhatnánk rágalmazóinkért, tette fel a kérdést a lazarista szerzetes atya. Szép ugyan Szent Lukács könyvének ez a része, elgondolkodtató, de utána belecsöppenünk a valóságba – mely lehet például egy kibírhatatlan házastárs, egy kamaszodó gyermek, egy diktátor főnök, áskálódó kolléga – vagy épp az, hogy nem vár otthon senki és semmi, csak a négy fal.

Jézus nemegyszer élesen fogalmazott és olyan cselekedeteket hajtott végre, amilyenekre senki nem számított. Az általunk ismert igazság ugyanis azt kívánná, hogy aki rosszat tett, az kapja meg a büntetését a „szemet szemért, fogat fogért” elv alapján, csakhogy akkor, ha így válaszolunk, ugyanarra a szintre kerülünk, mint az, aki ártott nekünk, s kialakul egy ördögi kör, melyből nincs menekvés, hiszen a másik csak a megfelelő pillanatot várja majd, hogy visszavágjon. Így van ez a saját, személyes kapcsolatainkban is, hiszen nemegyszer éveken át hordozunk egy-egy keserű szót, vagy rossz emléket. Jézus szerint mindebből egyetlen kiút van, az pedig a szeretet, mely nem helyesli a bűnt és nem zárja ki az igazságot, melynek nem célja a bosszúállás, hanem a másiknak a jobbá tétele. Két mondatban foglalható össze Jézus tanítása: úgy bánjunk az emberekkel, ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak, s legyünk irgalmasak, miként az Atya is irgalmas hozzánk.

Példa

Árpád-házi szent Erzsébet élete is ezt példázza: házasságban élt, de korán özvegységre jutott, életében volt bővelkedés és szegénység, de mindig a szolgáló szeretet jellemezte, amikor nem volt mit adnia, akkor kétkezi munkával szolgálta a rászorulókat. Rosszakaróira áldást mondott, mindig megmaradt a lelki békéje és derűje. Bensőséges kapcsolata volt Istennel, nem csak beszélt a szeretetről és a jóságról. Számára Krisztus evangéliuma volt a mérce, Isten szemével nézte az embereket és a világot – tulajdonképpen ez a látásmód az, ami a bűnösöktől és a pogányoktól megkülönbözteti a keresztényeket: mellettünk áll az, aki legyőzte a bűnt és a halált, és erőt ad, hogy átalakítsuk a világot.

Önvizsgálat

Később a szerzetes atya felhívást intézett a hívekhez: ki-ki vizsgálja meg, mi benne az, ami megakadályozza, hogy Krisztus tanítása szerint éljen, miért nem tud megbocsátani, másoknak segíteni, mi az, ami miatt egyeseknek talán még köszönni sem képes. Fontos tudnunk, folytatta, hogy közünk van egymáshoz - gondoljunk szüleinkre, családunkra, közösségünkre, szomszédainkra, munkatársainkra, s törekedjünk igazán krisztusi életet élni, a Mennyei Atyánk gyermekeiként.

A mise után a jelenlévők levonultak a Posticum alagsorába, ahol ízletes ebéddel vendégelték meg őket.

Neumann Andrea