A szeretet kis útjának szentje

Búcsúünnep volt a Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt nagyvárad-őssi római katolikus templomban. A szent életéről, tanításáról tudhattak meg többet a jelenlévők.

Láber Ferenc plébános mutatta be vasárnap délután a mise főcelebránsát és szónokát, Barta Szabolcs lazarista atyát, aki utóbb elmondta: Nagyváradról származik és nagy öröm volt számára, hogy itt misézhetett.

Lisieux-i Kis Szent Teréz nem azért kapta a „kis” jelzőt,mert olyan kicsi volt, hanem azért, hogy megkülönböztessék Avilai szent Teréztől, akit viszont a „nagy” jelzővel szoktak illetni, bocsátotta előre a lazarista atya.

Életszentség

Mindazonáltal Lisieux-i Kis Szent Teréz aranyos lányka volt, akiről fényképek is fennmaradtak. Fiatal nővérként is szép volt, rendkívüli kedvesség, jóság sugárzott belőle, „az életszentség szépsége ragyogott az arcáról”. Viszont a külső nem elég: Terézke kedves, aranyos külseje mögött egy olyan lelkület rejlett, mely minden csodálatot megérdemel. Mindössze 24 évet élt, de ez alatt az idő alatt az életszentség olyan fokára jutott, mellyel sok szerzetest és papot túlszárnyalt akkor és most is. Van, hogy elfelejtjük, ez a fiatal szent micsoda tanítást adott át egész életével. Méltán kapta meg az egyháztanító címet is, mely a legtekintélyesebb hittudósoknak jár.

A szenteket leggyakrabban úgy képzeljük el – folytatta a lazarista atya – hogy állnak, mint egy szobor, vagy „mint egy szentkép”, az égre emelik a tekintetüket, és buzgón imádkoznak. Pedig valóságos emberek voltak ők, akik végigküzdötték ezt a földi életet.

Szenvedések

Kis Szent Teréz négy évesen elvesztette édesanyját, tüdőbetegségben szenvedett, a betegség a Karmelita kolostorban hatalmasodott el rajta és végül ez okozta korai halálát is. Mindössze tizenöt évesen lépett be a kolostorba, s fiatal kora miatt sok lenézést, megvetést, próbatételt kapott. Naponta hat és fél órát elmélkedett, több órán át dolgozott, pihenésre hat-hét órája volt. Ráadásul hitbéli kételyei is voltak, kísértései, gyötrő gondolatai Istennel, a lélekkel, az üdvösséggel, a hivatásával kapcsolatban, de szent életet élt, s képes volt megvalósítani a „kis utat” amit ő hirdetett: a szeretet útját. Hogy volt erre képes? Nem a saját erejében bízott, hanem minden szenvedése közepette rábízta magát az irgalom Istenére. Ugyanúgy akart itt a földön szeretni, ahogy Krisztus szeretett. Ezt komolyan gondolta és meg is élte, nem csak szóban mondta ki. Közben nem gubózott be, nem bolondult meg – boldog életet élt! Lelki küzdelmeit a papokért, misszionáriusokért ajánlotta fel. „Istenem, szeretlek!” voltak utolsó szavai. De, mint ő maga vallotta, igazi küldetése halála után kezdődött: megmutatni a lelkeknek az ő „kis útját”. „Igen, én rózsaesőt fogok hullatni az emberekre” - mondta, s az ő rózsaesője azóta is hull ránk, emberekre, akik az ő útját követjük és közbenjárását kérjük.

Rózsaszentelés

A lazarista atya azt kívánta: mindennapi életünk során, ha fáradtak, ha betegek vagyunk, ha szenvedünk, vagy ha kísértések érnek bennünket, tanuljuk meg az ő kis útját járni – tanuljuk meg felajánlani másokért a szenvedésünket. Gyakran nehéz a szeretet törvényei szerint élni, de nem lehetetlen…

A búcsúünnep rózsaszenteléssel folytatódott - ez is Kis Szent Teréz életéhez kapcsolódik, mivel nagyon szerette a virágokat, különösképp a rózsákat - majd a plébános köszönetet mondott első sorban Istennek, hogy megélhettük ezt az újabb búcsút, majd Barta Szabolcsnak a szép szavakért és a többi közreműködőnek is. A mise alatt Kiss Géza kántor játszott orgonán, s Kiss Lívia énekelt.

Neumann Andrea