Azt csinálja, amihez ért és szeret

Molnár Júlia színművésznővel, a Szigligeti Társulat tagjával folytatódott az Akiknek szívesen tapsolunk című beszélgetéssorozat pénteken este a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban.

Török Sándor, a Szent László Egyesület kulturális programfelelősének a kérdéseire válaszolt a jó hangulatú esten Molnár Júlia színművésznő, aki nem csupán a pályafutásának, illetve életének fontosabb mozzanatairól szóló emlékidézéssel, sztorizgatással, kulisszatitkoknak a megosztásával örvendeztette meg a hallgatóságát, hanem mindenki örömére énekelt is, például az egyik kedvenc dalával, Karády Katalin Honvágy című slágerével indított, végül pedig egy átlagos falunapra jellemző filinget csempészett be a Lorántffy Központ múzeumtermének falai közé. „Boldog ember vagyok, hálával tartozom a Jóistennek azért, hogy azt csinálhatom, amit szeretek”- hangsúlyozta többször is, azon meggyőződésének adva hangot: ha minden egyszerű lenne, akkor nem volna érdekes az élet. Ezzel tulajdonképpen frappáns feleletet adott arra a felvetésre: nem zavarja-e őt az, hogy az utóbbi időben kevesebb fellépési lehetőséghez jut a színházban, vagy ha durvábban fogalmazunk, mellőzve van. Azt mondta: tisztában van azzal, hogy göröngyös a pálya, amit választott, de ha bántódás éri, akkor bemegy a templomba, elcsendesedik, és rögtön helyre jön. Túl van már azon is, hogy nem lehetett belőle színházigazgató, nincs benne harag, hanem bizalommal, optimistán tekint a jövőbe. Nem derogál neki, hogy mostanában gyakrabban szerepel falunapokon, mint a kőszínházban, ebben is kihívást lát, és nem is nevezné ezeket haknizásoknak, sőt a szakmájában mindenkinek ajánlja, hogy próbálják ki magukat ezen a téren is.

Éneklés

A színművésznő arról is beszélt, milyen sokat köszönhet Farkas Teréznek, hiszen neki betudhatóan szeretett bele a hivatásába, és amit tőle tanult, még mindig kamatoztatni tudja. Egyébként annak idején nehezen vallotta be a szüleinek, hogy színésznő szeretne lenni, akik úgy tartották: csupán „úri hisztéria”, majd kigyógyul belőle- emlékezett vissza. A színművészeti felvételin azonban hamar eldőlt: „baj van”, mert alkalmas a pályára...

A főiskola elvégzése után 1983-ban került Váradra, és szép sikereket ért el számos szerepben. Érdekességképpen megjegyezte: bár drámai színésznőnek tartotta magát, valahogy mégis legtöbbször vígjátékokban, zenés darabokban játszott, kis túlzással élve mindig apácákat vagy ellenkezőleg, könnyűvérű nőcskéket. Szerepelt többek közt Az ötórai vendégségben, a Szókimondó asszonyságban, A kaktusz virágában, az Eltörött a hegedűmben, a Fanny hagyományaiban, az Énekes madárban, a Csókos asszonyban, a Zsuzsi kisasszonyban, a Kaviár és lencsében, A csatornában, a Csárdáskirálynőben - hogy csak néhányat említsünk emlékezetes alakításai közül.

Szóba került még: a pályája valahogy összefonódott az énekléssel, és szerencsére szeret és tud is énekelni. Régebben énektanárhoz is járt, mert meggyőződése, hogy a jó fül és a zenei adottság mellé tanulni is kell. Kiderült az is róla: neki nincs példaképe, ő viszont minta Ababi Csilla színművésznő számára.

Ciucur Losonczi Antonius