ERDON Helyi hírek

2018.06.27. 08:30

Íróvizsla-olvasó találkozó a várkertben

A Szent László Napokon megszervezett családi nap rendhagyó író-olvasó találkozót is tartogatott az érdeklődők számára: szombat délben – pontosan ebédidőben – Demény, a „kötsög”, az első kortárs magyar íróvizsla érkezett meg Max-szal és gazdijával, Magos Judittal.

A Szent László Napokon megszervezett családi nap rendhagyó író-olvasó találkozót is tartogatott az érdeklődők számára: szombat délben – pontosan ebédidőben – Demény, a „kötsög”, az első kortárs magyar íróvizsla érkezett meg Max-szal és gazdijával, Magos Judittal.

 

A négylábú vendégek nem is maradtak éhen, hiszen váradi rajongóik nem várták őket üres kézzel, még a beszélgetés előtt előkerültek a „töpis”, azaz a tepertős zacskók, dobozok, amiért cserébe Demény és Max mindenkit körülrajongott, a mértékletes kínálásban pedig hangos ugatással jelezték, hogy ők még bizony kérnek. A gazdit, Magos Juditot az eseményt szervező Borostyán Produkció képviseletében Némethy-Szilágyi Norbert kérdezte a kezdetekről, a vizslákkal való találkozásról, írásról és tervekről. A rendhagyóan interaktívnak nevezhető beszélgetésen nehéz volt csakis a gazdira figyelni. No nemcsak a replikázó be-beugatás miatt, hanem azért is, mert a két celebkutya folyamatosan a nézőtéren körözött, sok-sok simogatást és tepertőt kapva.

„Gazditartós” kézikönyv

Max, az idősebb vizsla tizenkét évvel ezelőtt került hozzá, Deményt hét évvel ezelőtt fuvarozta el segítségképpen egy menhelyről, az akcióból nemcsak egy egyszerű szállítás lett, hiszen végül ő lett a gazdi – tudtuk meg. A beszélgetés során szó volt az ivartalanítás előtti harcokról, arról, hogy Demény, a „kötsög” diktátor elrontotta még a békés Maxot is, de arról is, hogy a két vizsla falkavezére Ivan (nevét Dosztojevszkij karaktere, Ivan Karamazov után kapta), a macska lett, aki szintén egy lakásban él velük. Deményhez kötődik továbbá a jótékonysági Deményista Mentorklub, amely tavaly karácsonykor a rászoruló, egyedül élő nagymamákat, nagyszülőket segítette. Ők olyanok, akik ha szükséget szenvednek, akkor sem panaszkodnak, éppen ezért fontos, hogy a hajléktalanok, gyerekek, menhelyi állatok mellett valakik rájuk is gondoljanak. Elhangzott az is, hogy újabb könyvek kiadása van tervben, egy „gazditartós” kézikönyv és egy ifjúsági sorozat is, ami a kötelező irodalmat hivatott közelebb hozni a gyerekekhez. (A gazdiság mellett Magos Judit magyartanárként dolgozik.)

Az ugatós-beszélgetős találkozó után a helyszínen meg is lehetett vásárolni az eddig megjelent köteteket, a dedikálás során Demény pecsét-mancslenyomata is a lapokra került.

János Piroska

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!