„Mindenért meg kell küzdenünk, újra és újra”

Október 6-án együtt emlékeztek az aradi vértanúkra Nagysándor József emléktáblájánál az RMDSZ, a történelmi egyházak, a civil szervezetek és az egyházak képviselői. Meleg Vilmos mondott beszédet, felléptek a Szacsvay-iskola és a Művészeti Líceum diákjai.

Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte a megjelenteket, azt kérve: emlékezzenek együtt, főhajtással az 1848–49-es szabadságharc vértanúira, akik önként vállalták a halált egy nemzetért, mert hitték, hogy van lehetőség arra, hogy a magyar nemzet egyszer valóban szabaddá és önállóvá válhat.

A megemlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött a Francisc Hubic Művészeti Iskola ifjúsági fúvószenekara kíséretében, akiket Deé Róbert tanár vezényelt. Ezt a Szacsvay Imre Általános Iskola VII. B és VIII. B osztályos tanulóinak az alkalomhoz illő versösszeállítása követte, Madarász Melisszát, Tăut Márkot, Víg Esztert, Soós Balázst, Magyar Kevint és Oszaczky-Butkay Gergőt Pásztor Gabriella magyartanárnő, igazgatónő készítette fel.

Meleg Vilmos, az RMDSZ nagyváradi szervezetének az elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet: 169 évvel ezelőtt, 1849. október 6-ának hajnalán, sortűzzel küldték a halálba az aradi vár egyik szögletében méltányosságból – milyen ironikusan hangzik még ennyi év után is – azt a négy tábornokot, akiknek jóváhagyták a katonákhoz méltóbb halált, mint amilyen a bitó, amivel aztán, rövid idővel később, a többi kilencet is vértanúvá avatták. De nem félemlítették meg sem őket, sem a nemzetet. A kegyetlen bosszú ünnepet teremtett, mely örök ünnep az október 6-i nemzeti gyásznapként is, minden magyar számára, mert az igaz ügy mártírjaira emlékezünk. Mártírokra, kik vallási és nemzeti hovatartozásuktól függetlenül álltak ki a szabadság, egyenlőség, testvériség szent eszméi mellett. Volt közöttük horvát, német, osztrák, örmény, szerb és magyar, római és görögkatolikus, ortodox, lutheránus és református. És közöttük volt a mi egyik váradi hősünk, Nagysándor József, aki 45 évesen vállalta sorsát, aki nem hátrált meg, aki mindhalálig hű maradt nemzetéhez, hazájához, bajtársaihoz. Nem futamodott meg, ő és a többiek sem a fegyverletétel után, pedig lehetőségük lett volna rá, hogy a saját sorsukat mentsék. Pedig tudták, hogy az életükkel fizethetnek, hogy az oroszok előtti fegyverletétellel megalázott osztrákok bosszúvágya, a haynaui magatartás kegyetlen valóságának az áldozatai lehetnek, de neveltetésük, elvhűségük, elkötelezettségük, hazaszeretetük, katonai becsületük, a magyar alkotmányra tett esküjük különböző nemzetiségük ellenére közös sorsvállalásra nemesítette akaratukat, mert az életüknél sokkal fontosabbnak tartották az eszmét.

Üzenet a mának

Vajon nekünk, mai magyaroknak, kisebbségi sorsban élőknek mi lehet, mi is lehetne az aradi vértanúk üzenete? Van-e egyenlőség, testvériség, szabadság 2018 októberében Nagyváradon, Erdélyben, Romániában? – vetette fel a szónok. Szerinte ezek költői kérdések, hiszen mindannyian tudjuk rá a választ. Hiába hirdetik sokan az ellenkezőjét, nekünk itt mindig, minden korban mindenért meg kell küzdeni, újra és újra. Önmagunkért, családunkért, megmaradásunkért, múltunkért, jelenünkért és jövőnkért. Küzdeni kell – nem félreállni, vállalni – nem megfutamodni, kitartani – nem feladni. Mindenkinek a maga helyén, fiatalnak és idősnek egyaránt, mert mindenkire szükség van. Senki sem felesleges, nélkülözhető. Egymást segítve, kezét fogva, egymásba kapaszkodva, egymást támogatva, mert csak együtt vagyunk elég erősek, hogy közös jövőt építsünk közösségünkért, gyermekeinkért, nemzetünkért, hitünkért itt, a szülőföldünkön. „Az elkötelezettségből és keresztényi alázatosságból, az emberi tisztességből és a jövő iránti felelősségből fakadó helytállásnak minden korban és minden körülmények között, tehát itt és most is van és lesz értelme, példaereje és követője is” – hangsúlyozta a vértanúk utolsó szavait idéző Meleg Vilmos.

A beszéd után fellépett Zaiti Beáta, a Művészeti Líceum diákja, aki az Elindultam szép hazámból című Bartók-népfeldolgozást adta elő, zongorán kísérte őt Dobos Áron Zsolt, a felkészítőtanáraik Béres Csilla és Tar Csenge voltak.

A kegyeleti tiszteletadás után a szózat eléneklésével ért véget a rendezvény, melyen díszőrséget álltak a Szentjobbi Hagyományőrző Huszáregyesületnek, a Történelmi Vitézi Rend nagyváradi székének és a 94. számú I. Rákóczi György cserkészcsapatnak a tagjai.

Ciucur Losonczi Antonius