2019.09.13. 09:50
Dăncilă: Nem félek megjelenni a parlament előtt
Viorica Dăncilă miniszterelnök csütörtökön úgy nyilatkozott, nem fél bizalmi szavazást kérni a parlamenttől a kormány számára.
Viorica Dăncilă miniszterelnök csütörtökön úgy nyilatkozott, nem fél bizalmi szavazást kérni a parlamenttől a kormány számára.
A kormányfő „cinikusnak és éretlennek” nevezte az ellenzéket, amely az emberek ellen fordul akcióival, az államfőről pedig úgy nyilatkozott: Iohannis legutóbbi évét a „legkárosabb romániai kampánynak szentelte”, amely révén feláldozza az ország érdekeit és stabilitását. „Három egymást követő hét alatt ez a harmadik akadály, a harmadik elutasítás Klaus Iohannis részéről a kormány azon erőfeszítéseivel szemben, hogy normálisan tudjon működni. (...) Egyértelmű, hogy Iohannis úr pártjának gondjai vannak a közalkalmazottakkal, de az államfő most már egy más szintre vitte ezt a kérdést, mert egész egyszerűen megtagadja dolgozó emberek fizetéshez való jogát” - mondta Dăncilă. „A jobboldal és Iohannis, amikor éppen nem vágja le a béreket, akkor akadályoztatja a kifizetésüket. Ugyanúgy, ahogy Rovana Plumb európai biztosi jelölését is megpróbálták megakadályozni, és minden olyan törekvést, ami Románia külpolitikai téren történő megítélését javíthatná” - mondta a miniszterelnök.
Dăncilă szerint Tăriceanunak nem maradt más, mint hogy saját pártbéli kollégáit szidja, és feláldozza őket a kormánykoalícióból való kilépéssel. Úgy vélekedett: Tăriceanu és Iohannis megkötötték a „képmutatás és rombolás szövetségét”. Kampány idején ezek az államférfiak átalakuláson mennek át, és ez egy csúf átalakulás, amely a kétségbeesésből fakad, és rosszat tesz Romániának - fogalmazott.
Kifejtette, nem fog meghátrálni az akadályok előtt, és nem fél megjelenni a parlamentben. „Nem félek attól, hogy megjelenjünk a parlament előtt, annál is inkább, mert két nappal ezelőtt a szenátusi szavazás során bebizonyosodott, hogy többségünk van. Nem szaladunk el a felelősségtől és nem fogunk meghátrálni” - szögezte le a kormányfő.
Viorica Dăncilă ezzel arra reagált, hogy Klaus Iohannis csütörtökön felszólította őt: járuljon a parlament elé és kérjen bizalmi szavazatot kormányának. „Miniszterelnök-asszony, egyenesen, és itt, a nyilvánosság előtt megmondom önnek: Románia parlamentje elé kell járulnia és bizalmi szavazatot kell kérnie kormánya számára! Másként a dolgokat nem lehet megoldani" - nyomatékosította az államelnök a Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában.
Iohannis nyilatkozatában azt mondta, azért utasítja el a miniszteri javaslatokat, mert azok „durván alkotmányba ütköznek”, mivel a Liberálisok és Demokraták Szövetsége kilépett a kormánykoalícióból. Az elnök szerint „látszik, hogy a kormányfő asszony fél a bizalmi szavazástól és megpróbálja húzni az időt”.
„Látszik ugyanakkor az is, hogy a Szociáldemokrata Párt foggal-körömmel kapaszkodik a hatalomba, késleltet egy olyan eljárást, amelyet pedig az alkotmány világosan megkövetel. Megismétlem: egyetlen új miniszter kinevezését sem fogom jóváhagyni egészen addig, amíg a bizalmi szavazat meg nem születik a parlamentben!” - szögezte le Klaus Iohannis.