Bajnok az Urziceni, Temesvár a második!

Az Unirea Urziceni labdarúgó-csapata
1–1–es döntetlent játszott hazai
pályán a Steauával, ez elég
volt, hogy megnyerje az I. Liga 2008/2009–es
idényét.

Ez azt jelenti, hogy sorozatban második

éve „vidéki” (nem

bukaresti) csapat nyeri az

élvonalbeli–bajnokságot, erre 28

éve nem volt példa a román

labdarúgásban. Utoljára

1978–1981 között uralta a

„vidék” a elsőosztályt:

előbb a FC Argeş, majd kétszer

egymás után az U Craiova

hódította el a serleget. Mint ismeretes, a

2007/2008–as szezonban a Kolozsvári CFR

bizonyult a legjobbnak, idén pedig a 15 ezer

fős bărăgani város ülhet a

trónra legalább egy évig.

Olyan viszont még nem történt meg a

román futballban, hogy egy bukaresti csapat se

szerepeljen a legrangosabb európai

kupasorozatban, vagyis a Bajnokok

Ligájában. A

Sportdöntőbíróság

ugyanis csütörtökön

közzétette: a Temesvári FC

visszakapja azt a hat pontot, amit a nemzetközi

szövetség (FIFA) döntése

alapján a román

föderáció (FRF) levont a

bánságiaktól még az

idény elején. Ez azt jelenti, hogy a

temesváriak megelőzték a

táblázatban a Dinamót. A

Temesvári FC a 3.

selejtezőfordulóban kapcsolódik majd

a BL–sorozatban, míg az Urziceni a

csoportküzdelmekkel kezdi második

európai szereplését (a tavaly az

UEFA Kupában szerepeltek a ialomiţaiak).

Az I. Liga zárófordulója

egyébként sok meglepetés

eredményt hozott: az Unirea

döntetlenjének köszönhetően

a Steaua megőrizhette 6. helyét a

táblázatban, ez Európa

Ligában való szereplésre

jogosítja fel. Az U Craiova viszont hatalmas

megelepetésre hazai pályán bukott,

ezért helyet cserélt a tabellán a

Sporting Club Vaslui csapatával. Így az

oltyánok lemaradnak az EL–ről, a

moldovaiak viszont készülhetnek

ismét az európai sorozatra.

A Dinamo megalázó vereséget

szenvedett a FC Argeş otthonában. A

mérkőzés közben és

utána is szurkolói rendbontások

történtek. A „Vörös

Kutyák” szuroklóit az hozta ki a

sodrukból, amikor Zicu nem örölt a

szépítő gólnak. Pedig

ezután még csak 2–1 volt a

mérkőzés állása. Ekkor

több néző beszaladt a

pályára, a rendfentartók pedig

csak nehezen tudták őket levinni a

játéktérről. A

fővárosiak ugyanis a bajnokság

legnagyobb részében listavezető

volt, végül elvesztette még a

BL–szereplési lehetőséget is.

Az EL–ben a 4. selejtezőfordulóban

kapcsolódik majd a sorozathoz.

Lemaradt az EL–ről a Rapid is, ugyanis a

fővárosi „vasútasok”

csak döntetlent értek el a Poli

Iaşi–sal szemben. Bár a

Kolozsvári CFR is vereséget szenvedett,

az „európai helyük” nem forgott

kockán.

Könnyezve búcsúzott a brassói

csapattól Răzvan Lucescu edző

és Bogdan Stelea kapus. A szakvezető a

nemzeti válogatott

irányítását vállalta

el, az egykori válogatott

hálóőr pedig befejezi aktív

sportpályafutását.

Labdarúgó I. Liga, 34., utolsó

forduló

U Craiova – Sporting Club Vaslui 0–1

(0–1)

Gólszerző: Wesley Lopez (11. perc)

Gloria Buzău– Besztercei Gloria

2–1 (1–0)

g.: Mansour (44.), Florin Sandu (70.), illetve Azevedo

(53.)

Rapid – Poli Iaşi2–2

(0–2)

g.: Spedacio (57.), Herea (66.), illetve Ivelja (11.

– öngól), Andrei Cristea (18.)

Unirea Urziceni – Steaua 1–1

(0–0)

g.: Rusescu (54.), illetve Bogdan Stancu (47.)

FC Argeş – Dinamo5–2

(2–1)

g.: Cazan (11.), Iordache (45+3.), Dulcea (56., 62.),

Doman (89.), illetve Zicu (30.), Claudiu Niculescu

(90+1.)

Brassói FC – Temesvári FC

1–0 (0–0)

g.: Hadnagy Attila (89.)

Kiállítva:

Măldărăşanu (90+3. perc –

Brassó)

Pandurii Tg. Jiu – Galaci

Oţelul1–0 (1–0)

g.: Vasilache (7. – 11–esből)

Szászmedgyesi Gaz Metan –

Kolozsvári CFR 2–0 (0–0)

g.: Cristian Bud (48.), Eric de Oliveira (88.)

Kiállítva: Leao (66. perc – CFR)

CS Otopeni – Konstancai Farul 6–0

(2–0)

g.: Victoraş Iacob (5., 32., 50.), Negru (55.),

Pană (72.), Draghici (82.)

1. Urziceni

34 21 7 6 51–20 70 Bajnokok Ligája -

csoport

2. Temesvár    34 20 7 7

58–38 67 Bajnokok Ligája – 3.

selejtezőkör

3.

Dinamo        34

20 5 9 56–30 65 Európa Liga – 4.

selejtezőkör

4. Kolozsvár     34 16 11 7

44–26 59 Európa Liga - 4.

selejtezőkör

5.

Vaslui

34 17 6 11 44–37 57 Európa Liga - 3.

selejtezőkör

6.

Steaua

34 14 14 6 44–27 56 Európa Liga - 2.

selejtezőkör

7.

Craiova

34 15 11 8 44–25 56

8.

Rapid

34 16 7 11 44–34 55

9.

Brassó          34

14 13 7 35–25 55

10.

Argeş          34

12 8 14 41–47 44

11. Pandurii      34 11 10 13

27–36 43

12.

Galac

34 11 7 16 37–48 40

13. Beszterce   34 11 5 18 32–44 38

14. Poli Iaşi

34 10 7 17 32–47 37

15. Gaz Metan   34 10 6 18 36–51 36

Kiesett az I. Ligából

16.

Farul

34 8 6 20 27–56 30 Kiesett az I.

Ligából

17. Otopeni

34 5 7 22 32–54 22 Kiesett az I.

Ligából

18.

Buzău

34 4 5 25 23–62 17 Kiesett az I.

Ligából

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!