a spórolás tudománya

2020.02.20. 17:00

Domokos László: erősíteni kell a családok pénzügyi biztonságát

Az ÁSZ elnöke szerint óriási kockázat a személyi kölcsönök állományának drasztikus növekedése, ami adósságcsapdába sodorja a lakosságot.

Erősíteni kell a lakosság megtakarítási hajlandóságát és képességét – hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az ÁSZ és az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület közös konferenciáján, Budapesten a számvevőszék csütörtöki tájékoztatása szerint.

A közlemény szerint Domokos László előadásában hangsúlyozta, óriási kockázat a személyi kölcsönök állományának drasztikus növekedése, ami adósságcsapdába sodorja a lakosságot, főként a hitelt felvevő legszegényebbeket. Meg kell tanítani az embereket arra, hogyan tegyék félre az első ezer forintot, hiszen a biztonság az egyik legnagyobb érték – olvasható a közleményben.

Az eseményen az Állami Számvevőszék megállapodást írt alá Budapest Főváros Kormányhivatalával, az együttműködés célja a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése, a családok pénzügyi biztonságának erősítése. Az ÁSZ elnöke korábban Miskolcon, Debrecenben, Salgótarjánban és Kecskeméten írt alá megállapodást a megyei kormánymegbízottal, a következő hónapokban pedig további megyei kormányhivatalokkal indít együttműködést a számvevőszék – olvasható a közleményben.

Az ÁSZ emlékeztet arra, hogy az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem a számvevőszékkel közösen 2011 óta végzi a középiskolások pénzügyi kultúrájának felmérését, a kutatás néhány éve kiterjed a felnőtt korosztály pénzügyi ismereteire, 2019-ben az általános iskolások pénzügyi ismereteit is megnézték.

A kutatások eredményeit az Econventio Egyesület és partnerei minden évben konferencián értékelik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában