2 órája
Szakértők: a munkáshitel a fogyasztásnak és a beruházásoknak is jót tehet (videó)
A munkáshitel nagy segítséget nyújthat a fiatal munkavállalók életkezdéséhez. A Világgazdaságnak nyilatkozott egy olyan fiatal, aki már meg is igényelte a munkáshitelt.
Illusztráció. Nagy az érdeklődés a munkáshitel iránt
Forrás: Shutterstock
A munkáshitel egy szabad felhasználású, az igénylő számára kamatmentes kölcsön, amelynek futamideje legfeljebb tíz év, összege pedig négymillió forint lehet. A kölcsönt azok a fiatal munkavállalók és vállalkozók igényelhetik, akik már legalább három hónap munkaviszonyt vagy vállalkozói jogviszonyt tudnak igazolni, és hetente legalább 20 órát munkával töltenek – írja a Világgazdaság.
Nagy az érdeklődés a munkáshitel iránt, szakértők szerint hatással lesz a fogyasztás fellendülésére, valamint a beruházások bővülésére is. A fiatalok a munkáshitel által könnyen megtanulhatják a pénzügyi tudatosságot és a hitelfelvétellel járó felelősségtudatot is.
A munkáshitel várható felhasználási módjai
A Világgazdaságnak nyilatkozott Mag Mihály. Az MBH Bank személyikölcsön-termékfejlesztési vezetője arra számít, hogy
- elsősorban lakásfelújításra,
- lakásvásárlás önerejének megfizetésére,
- autóvásárlásra,
- tartós fogyasztási cikkek beszerzésére,
- esetleg utazásra fordítják majd az emberek a kölcsön összegét.
Nyilatkozott a Világgazdaságnak egy olyan fiatal, aki már meg is igényelte a munkáshitelt. Kovács Ákos elmondta,
pénzügyi területen dolgozik, jó lehetőséget látott a konstrukcióban, és befektetési céllal vette fel azt.
További részletekért kattintson.