Feltételek

2 órája

Munkáshitel: ezt fontos tudniuk a támogatásra jogosultaknak (videó)

Már hét banknál elérhető a munkáshitel, ami a fiataloknak nyújt 4 millió forintos támogatást – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szombaton közösségi oldalára feltöltött videójában. Varga-Bajusz Veronika a munkáshitel igénylésének három fontos feltételére is felhívta a figyelmet.

Három fontos feltételevan, hogy egy fiatal megkapja a szabadon felhasználható négy millió forintos kedvezményes hitelt (illusztráció)

Forrás: Shutterstock

A munkáshitelt támogatást igénybe vehetik azok a 17 és 25 év közötti fiatalok, akik dolgoznak, három hónapja munkaviszonyban állna, vagy vállalkozóként tevékenykednek – idézte a Magyar Nemzet a a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára által közölteket. 

Nagyon fontos, hogy három hónapos munkaviszony szükséges, amelyben legalább 20 órában dolgoztok, vagy a vállalkozási tevékenységeteket is legalább három hónapja kell, hogy végezzétek

– figyelmeztetett Varga-Bajusz Veronika.

Az államtitkár azt javasolta, hogy aki jogosult a munkáshitelre, az érdeklődjön utána a lehetőségnek, hiszen ez egy olyan négymillió forintos támogatás, amely szabadon felhasználható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában