Bojkott

2 órája

Sikerre vezethet a vásárlásmentes nap?

Állandósulhat a bojkott a magyarországi boltokban? Még csak most ért véget az első vásárlásmentes nap akciója Magyarországon, de úgy tűnik, máris szervezik a következő eseményt.

A vásárlásmentes nap hatással lehet az élelmiszerárakra?

Forrás: Shutterstock

Fotó: CEPTAP

Ezen a héten 10–13-án, más információk szerint csak 12-én, vásárlásmentes napot, napokat hirdettek meg Magyarországon. Ennek célja, hogy a csatlakozók tiltakozásukat fejezzék ki a magas élelmiszerárak miatt – olvasható a Világgazdaság cikkében.

bojkott, vásárlásmentes nap, bolt, bevásárlás
Százezrek találkozhattak a bojkott hírével a közösségi oldalakon
Fotó: UnImages / Forrás:  Shutterstock

Horvát mintára hirdettek vásárlásmentes napot Magyarországon

Az erősen kétséges, hogy a horvát mintára honosított bojkottnak volt-e, van-e bármi hatása a boltok árképzésére, illetve hogy egyáltalán mennyire vehető komolyan. Az akció szervezése eddig körülbelül annyiból állt, hogy különböző magánszemélyek közzétették a közösségi médiában, hogy vásárlásmentes napot hirdetnek, és vegyenek benne részt minél többen.

Az első bojkott híre éppen így terjedt szét, kétségtelenül nagy elérést produkálva a Facebookon. Az eredeti poszt 35 ezer megosztásig jutott el, vagyis reálisan kijelenthető, hogy százezrek találkozhattak vele valamilyen formában az interneten.

A valóság azonban egészen más terep, és finoman szólva sem lehetett azt tapasztalni a magyarországi boltokban, hogy bezuhant volna a forgalmuk. Ennek ellenére úgy tűnik, nagy a lelkesedés, és máris megjelent az újabb felhívás a bojkott folytatására, sőt állandósítására.

Csütörtökön tették közzé, hogy miután „többen jelezték, hogy csatlakoznának a vásárlásmentes nap folytatásához”, rendszeressé teszik az akciót. Erről további információkat IDE kattintva olvashat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában